A gonosz költészete

Nincsenek emlékeim arról, hogy mikor kerültem először kapcsolatba a pusztítással, rombolással.

Nálam a pusztítás nem destruktív és főleg nem a dekadens létforma megnyilvánulási formája, hanem maga a Teremtés kezdete.

Nigerion Almon írja a Pusztítás Misztériumai című munkájában, hogy a pusztítás, az elmúlás a világ részét képezi.

Nos, igen, a világ kezdete sem üresség volt, hanem el kellett törölni az előtte lévőt, le kellett csupaszítani a már meglévőt, a tovább fejlődni nem tudót, a maradit, az elavultat.

Sok ember kérdésére válasz ez az esszé, akik a teremtésmítoszokat és a világ keletkezését szeretnék végre egyenrangú félként kezelni, vagy a vallás alapfeltételeit próbálják meg magukban harmonikus egyensúlyba helyezni.

A teremtés nem egyenrangú a pusztítással.

Egyrészt, mert alkotni csak erőből, és ihletből lehet, míg pusztítani erőből, ihletből, jó szándékból, sőt szolidaritásból is.

Másik kritériuma az, hogy a sorrend a következő: teremtésnél  - gondolat, ihlet, teremtés.

Pusztításnál  - gondolat, ihlet, és most jön a lényeg, ahhoz, hogy teremtsünk egy újat, ami nem feltétlenül jobb, el kell pusztítanunk az előző alkotást, és ahhoz, hogy teremtsünk egy újat, el kell pusztítanunk a régit, ami nem feltétlenül rossz.

Olyan ez, mint a saját farkába harapó kígyó.

Minden mindennel összefügg, minden egy.

Miért érdekel a pusztítás? Mert teremteni, alkotni szeretnék.

Újat, erőset, szépet. Maradandót.

Mint minden alkotó, én is halhatatlan szeretnék lenni, de ehhez ihlet kell.

Észre kell vennünk, hogy nem két különböző irányról van szó (teremtés-pusztítás), hanem két azonos erejű energiáról.

A pusztítás ereje abban rejlik, hogy a teremtés elvét követi, és abból merít motivációs energiát. Nincs egyensúly, minden mindent formál, alakít, módosít.

A deviáns egyedek és nem fejlődőképes egyének elpusztítása maga az alkotói gyönyör.

Ezek a korcs, és gnómszerű lények a társadalmunk szemetei, söpredék lelkük csak visszahúzó erő a kollektív lélekfejlődés szempontjából.

Az ilyen típusú embereket nagyon könnyű észrevenni, mert a társadalmi normáik szerint is olyan foglalkozást választanak, ami szembetűnő minden éles eszű és szemű embernek.

Ők a politikusok, ügyvédek, közalkalmazottak.

Róluk ennyit. Vigyázzunk velük.

Ha pusztítunk, akkor alkotunk, tehát nem az egyensúlyra kell törekednünk, hanem arra, hogy minél rövidebb idő alatt a legtöbb dolgot el tudjuk pusztítani, és ebből kifolyólag a legtöbb dolgot megteremtsük.

A pusztítás nem elmúlást, és romlottságot jelent és képvisel, hanem előremutatást, és rendet.

Jelentése az, hogy előremutató irányt képvisel, a fejlődést szimbolizálja.

Nincs benne káosz, és hierarchikus gőg, csak magát katalizálja.

Öntörvényű, szabad akaratú és hihetetlenül erős.

A teremtéssel ellentétben csak a számára rosszat, elavultat tünteti el vagy formálja újra/újjá.

Pusztítani szükségszerűségből kell, nem pedig mohó szenvedélyből.

Aki ezt nem veszi figyelembe, nem jó alkotó.

Budapest 2010. április 30.