Lerágott csont
Kissé unom már,
hogy az életem egy félig üres szamovár.
A meleg teát kiitták belőlem,
ami maradt hideg lé, abban pedig én főjek.
Kissé unom már, hogy egy lerágott csont vagyok,
egy örökké félre értett, egy jobbkezes balog.
Állandóan kosarat kapok, mégis mindenkinek kellek,
kitüremkedik belőlem ez az átkozott feromon-jelleg.
Kissé unom már,
hogy az életem egy jéghideg vízzel teli kád,
azt is, hogy mindig oda akar elbújtatni a Pelikán elvtárs,
mert az ereimben nekem olyan vér van, mint a menzás narancssárgamártás.
Kissé unom már,
hogy egy vadhajtásból szüretelt gyümölcslekvár vagyok,
akit sem megfőzni, sem eltenni nem nagyon akarnók.
Őzgerincforma életvonalam a tenyeremen,
jobban mutat, mint egy kínai nyelven írt szigeti veszedelem.
Kissé unom már,
hogy az életem egy mondvacsinált ügy,
egy belviszály, egy állandó harcra felszólító ürügy.
Egy zabolázatlan musztáng vagyok, akinek egy csőcselék ló udvarol,
szeretem a minőséget, de nem akárhol.
Kissé unom már,
hogy két talpalatnyi birodalmon kormányzok csupán,
pedig ha szeretek, puhább vagyok, mint a marcipán.
Ha szeretek, tegyük hozzá, de az ritkán van,
ahogy sajnos nem fordul elő a cigányon a dobermann.
Budapest 2010-09-02
