Fehér méz
Édes álmok kergetnek,
reggelente, mikor izzadtan felkelek,
nem emlékszem semmire,
csak arra a hidegre.
Hideg víz van alattam,
meleg lehetett, amíg aludtam.
Mitől véres nem tudom,
viszont elég régóta unom.
Talán csak egy rossz álom?!
Most már tudom, kitől van,
hiszem megint róla álmodtam,
igen, abban a bomlott agyamban.
Meglátni és megszeretni egy pillant műve volt,
ő az, aki bennem minden sötétséget kiolt.
Világít helyettem a tengeren,
hogy más is lásson, reménykedve.
Ő maga a menhelyem,
akit senki nem visz magával a kezében.
Megint sóhajok jönnek elő belőlem,
amikor a testem reggel felébresztem.
Nyújtózok sokat, de lassan,
vigyázva, nehogy a szívem megolvasszam.
Kell ez a hideg mára is,
ahogy Mézga mellé a Máris.
Viszonylag könnyű megszületni,
de annál nehezebb továbblépni.
Senki sem ébred nevetve,
csak a zsidók gólemje.
Meleg tejet hideg mézzel,
jó fehérrel, egy zsemlére.
Minden reggel ezt eszek,
ettől még a fogaim is édesek.
Csak ez édes bennem,
illetve a csók előtti leheletem.
Az életem meseszerű,
még a barátnőm is egy kölyök keselyű.
Vájja a szívem, azt hiszi meleg,
nem izzik régóta már semmi sem ott bent.
Fehér méz, fekete géz, ez vagyok,
egy sportos múmia, egy sármos élőhalott.
Jól összeraktak odafent,
vigyázva, nehogy összetörjek.
Egy húsból virág vagyok, egy mindig gyomorkeserű,
akinek minden barátja vigyorgó levéltetű.
Meleg vér van bennem is,
igaz más színű,
de legalább legális,
ez viszont valószínű.
Budapest 2010-07-29
