Az ember, aki nem mondott soha senkinek sem nemet..

Nem hinném, hogy elég nőnek tettem volna pokollá az életét, így nem mondhatom még azt, hogy elég.

Mindenkinek mindig igent mondtam arra, hogy találkozzunk még, ezáltal többszörösére növelve a kockázatot, hogy tönkre tehetem őt.

Ahogy a testet megpróbálja reggelente felébreszteni az ember, úgy igazán észrevehetné végre, hogy a szellemet, a lelket is tornáztatni kell reggelente, különben ellustul, elzüllik…

Ha nem mondtam volna a szellemnek soha nemet, már nagyon elvékonyodott volna bennem, mint egy papír zsebkendő, amit rétegekre szed szét a hülye óvodás.

A lelkem meg eleve úgy született, hogy ismerte a mind a két „nemet”.

A nemet és a sohát.

A testem nem vetette meg a nőket, de az agyam, a szívem, nos, azok igen. Nem zavar, hogy egyedül vagyok, mert a boldogsághoz csak egy ember kell. Egy, aki örül valaminek. A boldogtalansághoz viszont már kettő ember szükségeltetik, egy, aki nem örül a másik hiányának, és a másik, akit hiányolnak, tehát ő csak szellemi szinten létezik. De ha létezett fizikai szinten, és eltávolodtak egymástól, akkor lelki szinten még jelen van.

Illetve akkor már csak lelki szinten.

Jó lenne, ha egyszer jutna nekem is egy üres nő, aki senkié, csak saját magáé. Aki nem fejben üres, hanem párkapcsolatilag nem tartozik sehova, senkihez. Akit nem kell elvennem valakitől, akiért nem kell riválisokkal megküzdeni, csak neki imponálni, és eldönthetné, hogy mit szeretne tőlem.

Megfogadtam, hogy nem leszek a szőkék hegedűse! Senki agyilag zokni nem fogja elcsavarni a fejem, és a testem sem.

Türelmes vagyok, megvárom az igazit. Ahhoz, hogy birtokolhassunk, meg kell tanulnunk lemondani. Én minden ostoba nőről lemondok ezúttal.

Budapest 2010-08-25