Túranapló 3.
Figyelem! A nyugalom megzavarására alkalmas sorok következnek.
Lesz benne szó ezekről: humor, szex, hülyeség, hit. Viszont nem lesznek megtalálható a következő szavak: vonatkerék, palacsinta, vízi bicikli, mert ezek nem tartoznak tematikusan az elbeszéléshez.
Fogadtam magammal, hogy nem bírom megállni, hogy ne írjak ilyen visszaemlékezést, de vesztettem, mert, íme, itt van. Miután magamat győztem le, így nyertem is. Ezért szeretek egyedül sakkozni… Mindig én nyerek. Ha figyelembe vesszük, hogy Ákos a 40-es koncertje után hány meg hány +1 elnevezésűt tartott, akkor nekem is lehet még egyet írnom. Tőle viszont meg lehet kérdezni, Ákos tulajdonképpen hány koncert volt? 40 vagy 70?
Reggel 5 óra 22 perckor indultam, és kivételesen nem esett az eső hajnalban. A lényegen nem változtatott, mert ugyanúgy vizes lettem mire odaértem, csak tudnám mitől?!
Mentem tovább a vizes betonon, és elértem ismét az Árpád-hídhoz. Egyre több nyomorékjelzéses autót láttam hajnalban parkolni, de a látványuktól nagyon nyugodt lettem. Egyrészt egyik sem a számára feltüntetett parkolóban foglalt helyett, másrész csak nyugati autókon volt ilyen jel. Igaz, az nem probléma, ha egy nyomorék parkol a testi fogyatékossággal nem rendelkező egyének helyén, csak fordítva. Később észrevettem egy Polski Fiatos nyomorékjelzésű autót is. Kaszásdűlőn felfigyeltem viszont egy cégérre. Azt hirdették, hogy egészséges tanácsadó. Érdekes. Nem egészség tanácsadás, hanem egészséges tanácsadó. Ez is jó mondjuk, ha tudom, hogy akivel beszélek, és segítséget várok tőle, jó egészségnek örvend. Ritka az önmagával harmóniában élő ember, főleg az, aki fel meri vállalni, és kiteszi, hogy ez nem titok. Lassan elértem Csillaghegyre. Mivel korábban indultam, mint szoktam így ebből adódóan, előbb is találkozhattam az utcán kóborló kutyákkal, nem kellett várnom esetleges félórákat ezért. Természetesen már a városban elvittem magammal pár tételnyi pókhálót. Ebből nem is vagyok hajlandó engedni. Ahogy a gyerekek utoljára írják meg a matekleckét, én úgy tudok csak felébredni egy túra alatt/előtt, hogy lefejelek pár pókot. Jól van, na, a szokások rabja vagyok.
Gyalogoltam tovább, és a kötelező kereszteződéshez értem. Ez a Keled utca végénél található, ha valaki szeretne magának pár nyugtalan percet okozni.
Ez a Keled utca arról híres, hogy bármelyik irányban mehet rajta az ember, vele szemben akkor is csak vakok és gyengén látók vezetnek majd. Az sem elhanyagolható tény, hogy alig pár utcával lejjebb parkol a nyomorék Polskis…
Megint majdnem elütöttek és erre úgy reagáltam, ahogy Szentgyörgyi professzor tett, amikor kivágta a magas „c”-t a paprikából. A „c” fonéma ismételgetésével. Ccccc, vagy cöcöcö, kinek hogy tecccik.
Haladtam tovább, és elértem a Mészkő utcába. Végigvágtattam rajta, és közben megfigyeltem, hogy tele van olyan házzal, ahová ez van kiírva: „Vigyázat! Harapós kutya!” Azért akadt elfekvőben pár nem annyira labilis idegzetű kutya is. Ilyen táblát miért nem terveznek, és tesznek ki? „Vigyázat, itt egy nyugodt német juhász alszik!” Fel lehetne hívni a békés járókelők figyelmét arra is, hogy ha erre mennek, akkor nem kell minden percben balra ugrani 2 métert egy hirtelen haragú kutyától, mert ő nem olyan. Mindenestre megtaláltam az utca mögött lévő erdőt. Ha kora reggel jövünk, akkor még érezni az erdő záptojás illatát, de szerintem nem ezért van tele szombatonként a Normafa körüli tisztás. Átmentem az erdőn rutinszerűen.
Újra Ürömnél voltam. Leereszkedtem egy köves lejtőn, amikor megjelent egy ürömapa,
Egy építőipari munkás, aki amint meglátott, azonnal rámripacsodott.
Héé! Hóó! Höö…és társai. Mit csinálok itt, honnan jöttem, miért itt mászkálok.
Nos, mindkét nemnek vannak olyan szavai, amik csak rájuk nézve értelmezhető. A nőknek ilyen a megjön, a férfiaknak például az elmegy. Férfi vagyok, tehát úgy döntöttem, elmegyek.
Kaffogott még egy sort a hátam mögött, de csak annyira tudott vele felizgatni, mint egy foghúzás.
A falu belsejébe mentem tovább, hogy onnan tovább menve megtaláljam a Nagy Kevélyt. A kedvenc idősembereket leszólító - mert itt alig tudnak menni- lépcsőhöz érkeztem, amiről már szerettem volna korábban is szólni. Vannak olyan fordított szemmértékkel rendelkező lépcsőtervezők, akik az istenért nem értik meg, hogy egy lépcsőfok, az egy lépcsőfok.
Ezek a lépcsőfokok minimum
A szőlősgazdák óvatosabbak lettek, mert ürömmel konstatáltam, hogy lezárták a bejáratokat. Így csak plusz 5 km-t kellett gyalogolnom. Megtaláltam ismét a Nagy Kevélyt, nem tették át máshová. Felgyalogoltam rajta, kisebb nagyobb megállásokkal, és a Kevély-nyeregnél levágtam a körmöm, ha már hoztam magammal körömcsipeszt. Köröm az ürömben.
Kezdő turistáknak ajánlom, hogy ha egy olyan kb. 3 km-es domb aljához érnek, akkor ne fogyasszanak energiaitalt, ha egy mód van rá! Meg kellett szaporáznom a lépteimet a rohadék taurin miatt. DE. Amikor felértem, egy kisebb csoportba botlottam, és már mentem volna a szarodába, amikor ahogyan ez lenni szokott, beszélgetni kezdtek velem. Milyen hátizsákom van, hogy hívnak, és a legfontosabb, tudom-e a nevem jelentését.
Most éreztem először életemben, hogy milyen jó lenne reinkarnálódni egy fürge gyíkban, és elsuhanni a hülye emberek még hülyébb kérdései elől. Nagy nehezen megszabadultam tőlük.
Az évszázad szarodáját fedeztem fel, egy kőfejtőnél/ben. Napos domboldalon volt, szúnyogok és vidáut más kellemetlen bogarak nélküli helyen. Élvezet volt, tudom ajánlani. Lehetett hallani utána az erdő kakafóniáját. Két dolog jutott eszembe ezután. Anyám azt mondta annak idején, - annak idején, az mit is jelent, nem igaz?-, hogy még egy ilyen és útilaput kötök a talpadra. Aki látott már útilaput, az tudja, hogy ha ilyen dolga van az erdőben, ott nem hátrány kimondottan egy útilapu. A másik az, hogy én kaposvári születésű vagyok, és ott van egy szobor, aminek ez a neve: Gugyuló Jézus. Nem kell magyarázni, ugye? Három kilóval kevesebbel folytattam utam, és ráleltem ismét a - fába kell vésnünk, hogy itt járt Tünde és Feri 1997-ben-pecsételős helyre, ahol is ott lógott a zöld törölközőcske. Aki nem dolgozott még McDonald’s-ben, nem tudja, hogy mit is jelentenek a következő sorok. Ebben az embergyárban fél óránként kell a wc-ket ellenőrizni, és értelemszerűen kitakarítani is, ha olyan. Képzeljék el, hogy azt mondja az ürömi főmufti: „Józsikám cseréld ki már a törölközőket! Ellenőrizted őket?” Üröm lehet ide feljönni, és kicserélni félóránként. Nem beszélve arról, ha lennének nyomorék wc-k is itt fent. Mire kijönnek, lejár a félóra. Már a következő is. Ezen a gondolatmeneten túljutva a jézuskodókon kifogó murvadombhoz értem és jó szokásomhoz híven lecsúsztam rajta.
A poros országút-lighton bandukolva elértem Csobánkáig. Gondoltam, ha már itt vagyok, miért ne érezhetném jól magam. A csobánkai tanösvényre szerettem volna eljutni, de egy lovardához értem. Érdekes lovarda volt. A lovak kint az úton, bent a futtatónál meg a kutyák, a gazdáikkal. Előtte az úton, ez egy nagyon érdekes szó, lócitrom volt. A Bud Spencer filmek analógiáján haladva tovább, jól jött volna most egy lócitromevő zsoké. Szóba elegyedtem egy nagyon szőrös férfival, aki után lehetne ezen túl Csubankának is hívni ezt a falut. Az arcát leszámítva normális volt velem, mert nekem ez jár.
Bementem az erdőbe, és jelzés nélküli ösvényeken haladtam tovább. Azon gondolkodtam, hogy láttam egy netes társkeresőn egy olyan lányt, akinek a lakóhelyénél ez volt megadva: Gomba.
Milyen egyszerű dolga van. Hol laksz? Gomba. Mennyi karaktert megspórol ezzel a helységgel. Ismerik ezt a viccet? A rendőr megállítja a kislányt. – Hogy hívnak, mi van a kosaradban, és hova mész? – Esztergomba. Bezzeg én…Hol laksz? Kaposváron. Vagy Kaposvárott. Ha még bekerül a képbe a „zs”-val való kiejtés is, mint alternatíva, akkor újabb értékes másodperceket vesztek azzal, hogy válaszolok arra a kérdésre, hogy hol is lakok. Kapozsvár, Kapozsvár, a mi vározsunk!
Ebből az erdőből kijutottam egy kavicsos útra.
Ott egy erősen jobbra lejtő férfi jött felém, olyan propánbután nézett rám, és köszönt nekem.
Dettó. Aceton szagú, jósgömb szemű, tejüveg kisugárzású férfi volt, renyhe koordinációs zavarral. Két kérdésből csak kettőt hibázott a válasz tekintetéből, fele mellé volt, fele igen közel. Ott hagytam, és mentem tovább a kavicsos úton. Elértem egy kereszteződéshez, és elindultam balra. Onnan egy újabb elágazáshoz jutottam, de tudtam, hogy mindenképpen azon a jelzésen kék mennem tovább.
Tehát a kéken folytattam utam. Elgondolkodtam azon, hogy miért nincs éjszakai jelzés, olyan, ami világítana a sötét erdőben, ha valaki ilyenkor igényli a magányt, a csendet, a természetet.
Vagy miért nincs vészkijáratjelzés, ha eltévedne valaki? Ha érintetlenül kell hagyni a természetet, akkor ő miért nem hagyja úgy az embert? Lásd csalán, szúnyog, bogáncs, részeg ember.
Tovább bandukoltam és dombon szaladt felém egy futó, direkt leszólítottam, hogy a dinamikájából kiessen, mert nekem ez is jár.
Megkérdeztem, hogy merre tudok tovább menni a Pilisbe, a rakétakilövőhöz, de nem tudta. Azt válaszolta, ha nincs kijelölt út, akkor miért nem csinálok egyet?!
Milyen igaza van.
Szitkozódtam magamban, megkínáltam volna egy csokival, hogy az állna belé, a Ferrero rossebb!!! Ha már volt szó gombáról, hogyan lehet megismerni az erdőben a mérges gombát? Csapkodja a földhöz a kalapját. Haha.
Kiértem ebből az erdőből egy újabb elágazáshoz, már vízhólyagos volt a tenyerem a sok szúnyog csapkodásától.
Emlékezni kezdtem a két héttel ezelőtti túrámra, ahol is összefutottam a két fontoskodó kisjézussal, és ahogy az égre néztem az erdő össze nem érő lombkoronáin át, engem is megérintett a hit ereje.
Ugye nem kell ecsetelnem korunk vívmányának az emberi kapcsolatokra mért hatását, amit úgy hívnak: Family Frost.
Újra hallatott magáról.
Pilisszentlászló irányába tartottam. Elképzeltem, hogy egy medve áll velem szemben, és akkor mit tennék. Mi minden nem fordul meg az ember fejében, ha kezd kimerülni? Futni nem érdemes, mert jól fut a medve is, fára mászni sem szabad, mert abban is gyorsabb. Elbújni sem tudnék, mert a medve gyorsabban tud elbújni is. Kicsit fájt a lábam már, de hamar átlendültem a holtponton. Egy megismételhetetlen domb bevétele után odaértem a Dombhoz.
A Domb aljánál sok iránymutató jelzés volt, Klastrompuszta felé indultam, és azon keresztül Dobogó-kőre, majd a Rám-szakadék felé.
Nagyon izzadtam, de legalább folyamatosan hűtöttek a szúnyogok.
Az egyik táblán az állt, hogy Dobogó-kő csak 6,7 km-re van. Rendben, mondtam, és elindultam arra.
A pilisi erdőben nagyon sok turistával találkoztam, sok időssel és egy nagyon érdekes szituációnak is szem-, és fültanúja voltam abból az okból kifolyólag, hogy én idéztem elő.
Ráleltem egy nagyon szép helyen csordogáló forrásra, a Trézsi forrásra.
Körülötte kövek, növények, alga fejlődött szépen mikrokozmosszá.
Lenyűgöző volt. A Trézsi forrás táblája alatt egy másik név szerepelt, a forrás lefordítása egy újabb nyelvre: Sztugyenka.
Eszembe jutott egy Jim Carrey film, a Grincs. Na, az is milyen szó. Ezt ki fordította le, és mi az eredeti szó? Mi a jelentése egyáltalán ennek a szónak? Itt ugyanez a helyzet? Sztugyenka. Mit jelent? A trézsi vajon mi?
A lábaimba felfelé menet ismét szúrni kezdett valami, egyből azt kívántam bárcsak falábam lenne, akkor zokniban is tudnék diót törni.
Hatalmas területen volt zöld körülöttem, ahogy egy erdőnek ez kritérium, és gyalogoltam tovább Dobogó-kő irányába. Egy kanyarnál ült egy csoport és egy férfi rám szólt, hogy álljak meg, mert fényképeznek. Semmi jó napot, sem hogy légy szíves. Letegezett ráadásul. Megmondtam neki a véleményét. Megkértem, hogy ne emelje fel a hangom.
Utána elbeszélgettünk arról, milyen jó érzés dögmelegben fecskefarkú lepkéket fényképezni úgy, hogy a csoport a haladási irányban, a gyaloglósávban/ra ül, és mennyire könnyíti az meg vajon a tovább menetelési lehetőséget.
A hegynek felfelé indultam tovább és egy újabb delikvenst faggattam, hogy merre mehetek tovább leggyorsabban, kizárt dolog, mert nem tudta.
Haladtam tovább, és egy újabb kalap úr jött felém.
Megkérdeztem tőle is, hogy merre van Dobogó-kő, ez az a szituáció, amikor egy magyar a szakrális helyzeti előnyét a Pilisben egy másik nép ellen fordíthatja.
A teljesség kedvéért ez az a szituáció, amiről már szóltam, életem egyik főműve lehet.
Ha ma meghalok értelemszerűen.
De arra annyi esélyem van, mint a féllábú tengerésznek a seggberugó világbajnokságon.
Szóval megjelent egy férfi, és a napi kérdést feltettem neki is, miszerint merre van Dobogó-kő.
Mielőtt az ostobaság archetípusai feltennék azt a húsba vágó kérdést, hogy miért is kell megkérdeznem mindenkitől, elmondom a kérdés feltétele előtt, hogy a domb aljánál lévő jelzés kiíráson indultam el, de véget ért a jelzés is, és a domb is, sőt maga az irány is.
Különben is tévedjen el, akinek két anyja van!
Megkérdeztem, hogy amin vagyok, a jelenlegi út, az Dobogó-kőre visz-e vagy sem?
Francia volt, mi más, és azt mondta: „zsüszvá”.
Erre én: Trianon?
Ő: „non”, és a fejét rázta.
Magamban nevettem, de kihallatszott szerintem.
Én erre: „tenkszolott”, és ott hagytam.
Folytattam utam, és végre elértem Dobogó-kőre.
Jóval hűvösebb volt a levegő, de nagyon szép panoráma nyílt a Duna-kanyarra. Onnan a piros kereszten mentem tovább a Rám szakadék felé. Egyik legszebb túrám volt ez a mai, mert végig intelligens ember társaságában voltam, és csak magamat kellett elviselnem.
De csak egy ideig…Megjelent a szakadék szélénél egy sokfős csoport, akik kövérek, lassúak, és harsányak voltak, de legalább elfoglalták a fél erdőt, és szemeteltek.
Kikerülni nem tudtam őket, csak megelőzni. Észrevettem egy fatáblát, amire az volt kiírva Csobánka
Azért volt különös, mert ha emlékeznek, akkor említettem, hogy Csobánka felől jöttem, ahol ez volt kiírva, Dobogó-kő 6,7 km-re van, tehát ugyanazon az úton jövök, akkor, ha visszafelé is arra megyek, mitől lesz plusz 3 km-rel több?
Úgy éreztem magam, mint Chevy Chase, az európai vakációból, amikor két hétig vendégeskedett egy idegen családnál, mert fordítva volt a házszám kiírva.
A Rám szakadéknál egy házaspár férfi tagja rászólt a mellette álló nőhöz: „ na látod Margit!” Akkor tudtam, itt egy újabb gerlepárt fedeztem fel.
A szakadék felé haladtam, gyorsabban, mint a mellettem csörtető kövércsapat, és a többi turista együttvéve. A gyors sodrású pataknál kapaszkodott éppen egy család fel, és mögöttük állt egy kutya.
Később kiderült, nem az övék volt.
Pont felém indult, szemügyre vettem. Nagyon szép, ápolt kutya volt, sárga szempárjaiban fekete szembogár csillogott. Azt mondtam neki állj, de ő leült, mintha a kis herceg uralkodna rajta. Úgy éreztem magam, mint egy nem kedves ismerősöm, aki gyakorló zeng buddhista, és a pillantásának negyedével megállj parancsol a gyakorló shaolin növendékeknek. Adtam neki egy szendvicset, aminek megköszönéseként, azonnal követni kezdett ez az ebül szerzett jószág. Szerencsére egy idő után eltűnt mellőlem.
Másztam lefelé a szakadékba, és találkoztam egy csoporttal ismét, ahol is a sárfoltos ruhámból, és táskámból egyből megállapították, hogy messziről jövök. Mondtam, hogy igen. Kérdezték, Dobogó-kőről? Majdnem. Újpalotáról. Hallottam, ahogy a patakba csobban az álluk.
Végigmásztam a kijelölt úton, és elindultam visszafelé, mert már 17 óra körül járt az idő.
Egy kisebb csoportot vettem észre, és legnagyobb megrökönyödésemre a hat főből öt nő volt, és jól is néztek ki. Annyira néztem/bámultam őket, hogy megcsúsztam egy nekem odahelyezett kövön. Az eséstől egyből sellőnek képzeltem magam, mert úgy elzsibbadtak a lábaim, és a seggem is, úgy hogy nem éreztem őket. Nagyon örültem, mert vissza is gyalog szándékoztam menni. Megértem azokat a nőket, akik nem szeretik a végbélszexet, mert én is pont egy éles kőre estem, úgy. Nem volt jó. Bár a Julcsi szereti, mert Juli ánusz barát. Haha.
Feltápászkodtam, és senki sem vette észre szerencsére a tündöklésemet megelőző bukásomat.
Haladtam vissza arra, amerről jöttem, és egy csoportból kiemeltem egy embert, akivel beszélgetni kezdtem. Ásványvizet is adtak, nagyon rendesek voltak velem, de ezt csak kisbetűvel írom, mert ez a történet nem a jóról szól. Mentem tovább, de ezúttal Pilisszentkereszt felé.
A zöld kereszten mendegéltem, és egy házaspár szólított le, hogyan jutnak el Dobogó-kőre. Rutinosan válaszoltam volna, de egy négyfős társaság egyik okos tóbiása beleugatott a válaszomba, és még poénkodni is futotta a sültburgonya I.Q.-jából.
Humor herotom volt tőle, eljöttem mielőtt azt mondta volna valamelyik, hogy fapapucs.
Bár, ezt eddig senki sem mondta nekem.
Egy újabb társaság talált meg, amelyből ezúttal egy Sztella nevű vizsla pécézett ki, de nagyon aranyos volt.
Pilisszentkereszten keresztül mentem, és rájöttem, hogy az erdőben mindenki rendes, mert köszönünk egymásnak, és ha tudnak, akkor útbaigazítanak, tehát oda kellene költöznöm. Azt a franciát, és a majomparádé másszavába vágót illetve a két jézuskodót leszámítva.
Folytattam utam, egy nagyon szép tisztásra értem. Ide emberi kéz még nem tette be a lábát.
Visszamentem a dobogó-kői és esztergomi elágazáshoz, és elindultam a főúton Budapest felé.
Azt szeretem a nyárban, hogy reggel 6-kor kel a Nap, és megállás nélkül világva éget este olyan 19 óráig, de amikor indulnék vissza a főúton, már csak három percem van arra, hogy megtegyen a 35 km-es távot, mert besötétedik.
18 óra 14 perckor jött egy hangtalan Family Frostos autó, más említésre méltó nem történt.
Egy rendőrautó megállt mellettem, és ahelyett, hogy felvett volna, jó utat kívánt nekem az utamhoz. Kiskovácsin átcsörtetve Csobánkáig jutottam.
Közel 3 óra autókerülgetős, szalagkorlátratapadós manőverezés után megállt a túloldalon egy motoros srác, Cs. Imre, akinek ezúton mondok köszönetet ismét, mert tudom, hogy úgysem olvassa.
Csobánkától vitt el Pomázig, onnan a Hév úr hozott el egy ideig. Majd villamosok és busz.
De ez nem tartozik ide.
Ebből világosan kiderül, hogy nem ugyanúgy jutottam vissza, mint eddig.
Ajánlás: azoknak a nősi halottaknak ajánlom, akiknek a barátnőjük mindenért nyavalyog, semmi sem jó, de cserébe túrázni sem megy el velük.
Továbbá Janeczky Évának, akinek a zsemléi nélküle ez a túra nem jöhetett volna létre.
Valamint Gertinek Pékné módra, akinek szép arca van, szép mellei, és nagyon helyesek az unokái.
Budapest 2010. 08.21.
