Jégmagány
Saját kezedet fogod minden téli éjszakán,
magadat karolgatod, jobb híján.
Csendben vacog kint a tél, míg benned dúl az orkán,
kinevet téged a bal válladon lapító fekete tukán.
Kétségbeesve hajszolod a valóságot,
pedig az rajtad ismét jól kifogott.
Semmi állandóság nincs az életedben,
ösztönből élsz, meg is látszik a vérképedben.
A benned tomboló hurrikán végre kitőrni látszik,
szebb látvány lesz, mint a zsidókra szerelmesen néző nácik.
A mások élete előtted csúszik-mászik,
míg a tiéd végleg megoldódni látszik.
Egyedül rohadsz meg egy fülledt nyári éjszakán,
kiver a víz, a melleden ül halotti tort egy pelikán,
ő is fekete lesz, mert ez a te színed,
lassan lepereg előtted a gyors életed.
Budapest 2011.01.25.
