Túranapló kilenc
Az jutott eszembe, na jó, nem az, ami Zámbó Jimmynek, de az, hogy mi lenne, ha megpróbálnám megkeresni újra a napszemüvegemet a majdnem díszpolgár területemen.
Ezúttal elsőre felkeltem hajnali ötkor, és minden reggeli kapkodással együtt fél hatkor elindultam utamra.
A buszra nem kellett most várnom, és mivel elég korán indultam, hamarabb Békásmegyerre értem, mert nem voltak sokan, akik le akartak szállni.
Annál több olyan akadt a buszon, aki azért kaffogott a sofőrnek, hogy a Coránál miért nem állt meg.
Megmondta.
Döghideg volt reggel, ezért nagyon siettem Csillaghegy felé. Óvatosan szétnéztem, nehogy elüssenek, vagy legalábbis hajlamosak legyenek rá.
A pénteki túrán sportcipőben voltam, most úgy döntöttem, hogy felveszem a sárcipőmet, a kövek miatt.
A döntésem helyesnek bizonyult, ahogy én is az vagyok.
Szépen haladtam Csillaghegy felé, jött velem szemben egy fiatal srác, aki ugyanúgy megbámulta a vádlimat, mint pár nappal előbb a fát aprító férfi, és hasonlítgatni kezdte az övéhez, de vajmi kevés sikerrel.
Ugyanis nem csak a vádlim volt jobb, de én hasonlítgatásban is jobb vagyok.
Elértem a Lidl-hozhezhöz, és ott tobzódtam a többi/ek azok/ semmirekellővel, hogy mindjárt reggel hét, és nyitnikék a boltot.
Megvettem a kötelező étrendhelyettesítőimet, és visszamentem a Hév megállóhoz.
Úgy döntöttem, hogy a hosszabb és nehezebb úton megyek ezúttal, mert rengeteg dolgom van még.
Ahogy mentem fel a dombon, láttam, hogy a jobb oldalon baleset van, ezért kikerültem ezt a fogalmi dugót. Megugattak a fajtiszta korcsok, de legalább felébredtem miattuk.
Találkoztam egy nővel, és figyelmeztettem arra, hogy meg fogják ugatni a kiskutyáját a nagykutyák, ahogy engem is, erre azt felelte, hogy ő csak vérebeknek hívja őket.
Köszönöm!
Láttam egy táblát, ez állt rajta: „A dohányzás és a nyílt láng használata tilos!” Tudna nekem adni nyílt lángot?
A Hegycsúcs utcában összefutottam egy fekete macskával, de amint meglátott engem, azonnal visszahőkölt.
Ezúttal is találkoztam Monk háza előtt a macskákkal, olyanokkal is, akik terjesztik a kórt.
Ahogy pénteken is, most is muszáj volt teli szájjal..,nem nevetnem, hanem pókhálót ennem.
Annyi pókhálót szakítottam ketté a fejemmel, kezemmel, hajammal, hogy a Blahán árulhattam volna őket. – Három darab pókháló csak egy szájas!
Kiértem a mezőre, a lovakhoz, még idejében észrevettem három kóbornak látszó kutyát, és megkerültem az egész világot miattuk, de hála Istennek olyan erős lábam van, hogy miattam siet, így nem vesztettem sok időt.
Láttam az út mentén egy eredeti zsidót, így ha többen lettek volna aznap, akkor már Tóranaplónak kellett volna hívnom ezt a beszámolót.
Szép lovat is láttam, igazán kivá-ló volt.
A kislovas lovat hátrahagyva, a főúton átszaladva, az erdőt megmászva a piros jelzésnél voltam újra, és semmi sem állhatott utamba, hogy ismét le ne égjen a hátam, mint pénteken.
Mentem fent, a panorámát keresve, és az egri várnál lévőknek elkezdtem dzsiggelni, mivel nem láttam az arcukat, nem tudom, hogy jó néven vették-e.
Én például nem kedvelem a dzsiggolókat.
Az egyik ösvényen haladva felrepült előttem/előlem egy madár, a kihelyezett táblák a vörös vércsétől a héjáig, a kabasólyomtól az egerészölyvig megemlítenek mindent, én úgy gondolom azonban, hogy a kicsinyítő képzők használata miatt ő kerecsensólyomka volt.
Találtam egy katonai erődítményt, teljesen elhagyatott volt, mindenhol lezárva, lelakatolva.
Egyedül a létra nem volt lezárva, és felmásztam rajta. Ezt úgy kell elképzelniük, hogy a kőház mellé volt erősítve egy fémlétra, ami köralakban ment felfelé, és szintenként redőnnyel lezárva volt letakarva, nehogy felülről be lehessen jutni.
Felmásztam, körülnéztem mindenfelé, és lesiettem, de ahogy jöttem le, nagyon erősen mozgott a redőny, öröm lehet sürgős esetben ezen le-fel-lemászni, futni ilyen hang mellett.
A házat körüljártam, és találtam betonasztalt, rajta elhasznált töltényeket.
Végre ehettem asztalnál.
Mármint erdőben, nem általánosságban.
Ahány ember, annyi féle barát. Van, akinek a medvesajt a barátja, egy emberről biztosan tudom, hogy neki a barátja a majom, nekem pedig a fürge gyík az.
Ma is nagyon sokat láttam belőlük.
Megkerültem az erődítményt és a Pentagongyanúshoz mentem, sajnos hiába tapostam le mindent, ami él és mozog a környékén, a szemüveget nem találtam meg. Ott szöszmötöltem, szőrszálhasogattam, pepecseltem, mismásoltam a fűben, de csak morfondírozhattam utána, nem találtam meg.
Még jó, hogy nem tette tűvé mindent érte, mert amilyen az én formám, biztosan belenyúltam volna.
Biztosan eldugódott valahová, vagy nem is veszett el. Végül is egy parapszichológus ne lepődjön meg azon, hogy máról-hónapra egyszer csak a napszemüvege meta-telekinézportál valahová.
Érdekes, hogy a parapszichológiai képességeim zöme arra megy el az erdőben, hogy kitaláljam, hol lesz még pókháló.
Felmentem a piros négyzet jelzésen, és képzeljék el, aznap háromszor lyukadtam ott ki, de úgy, hogy nem jelzésen mentem, hanem csak letértem egy csapás felé.
Előfordult már, hogy eltévedtem, de akkor is direkt csináltam.
Találtam egy esernyőt, de eldobtam, vissza, ahol volt eddig, nem akartam úgy túrát befejezni, ahogy Mary Poppins tenné.
Az egyik általam eddig nem ismert útvonal végénél egy gyönyörű sziklát találtam, és úgy gondoltam, hogy megmászom.
Egyébként a zöld jelzés mentén bárki megtalálja ezentúl.
Ahogy másztam felfelé, nagyon örültem annak is, hogy a hátizsákom mindig másik irányba kezdett húzni, és annak is, hogy már-már T-iszonyom lett, ugyanis alulról felfelé, és balról-jobbra, mindenhonnan bogarak jöttem körém.
Felfedeztem olyan bogárfajt is, tudom ajánlani azoknak, akiknek van felesleges idejük és testrészük arra, hogy egymás után minimum ötször ugyanarra a helyre csapjanak, mert nem döglik meg a bogár, és még csak le sem esik rólunk.
Érdekes, aznap úgy éreztem magam, mint egy kutya, amelyik megjelöli a területét, mert nem tudom, hogy minek hívott állandóan a természet, amikor ott voltam nála?!
Túrázgattam hol ide, hol oda, hol ide, egy teremtett lélekkel sem találkoztam, nemhogy turistával.
Hála Istennek!
Hosszú perceket szarakodtam egy ganajtúró bogárral, majd egy szarvasbogárral.
Találkoztam egy rókával, de megijedt a Dj.Sasha, Live et Silicon Festival zenés mulatságomtól, pedig mondtam neki, hogy dáridózzon velem és szar vendégeimmel, hiszen itt lesz ma Szapora Róbert és a Dzsigidam is.
Összefutottam egy kutyás férfivel, aki meggyőzött arról, nem baj, hogy elveszítettem a napszemüvegemet, mert ő hatszor! hagyta el az övét.
Ne haragudjon, de ez ki a f@aszt érdekel?!
Elértem újra a Maczkó-barlanghoz, másik irányból, és utána pedig a murvabányához, ami a napsütés miatt vakított. Csukott szemmel kezdtem el mászni rajta, és felosontam a tetejére.
Sárga ujjaim lettek, és elég furán éreztem magam tőle.
De elmondhatom magamról, hogy agilis idegzetű, feltörekvő egyén vagyok.
Nem csak a por zavart, hanem a sok szúnyog is, énekelni is kezdtem egy dalt: „Megfogtam egy szúnyogot, nagyobb volt a mocskos kurva édes anyjánál…”
Ha már para-nap, akkor ezeket kellett volna ennem: paradicsom, paraj, elhozni őket egy paralelopipedon alakú edényben, miközben paraszolvenciáért áhítozok.
Egyszer átlendültem a holtponton, és telefonálni akartam az egyik öcsémnek, akinek aznap volt a születésnapja. Hívom, és a Vodafone azt mondja, ezt vélem hallani: „Vitamax egyenleged 300 forint alá csöppent…”
Visszafelé ugyanaz a pók-tortúra várt rám, de csak túléltem, különben nem tudnék hiteles beszámolót írni.
Olyan 14 óra körülire terveztem, hogy Ürömre érek, de végül is egy-kettőre ott voltam.
Mielőtt kiértem volna, a lejtőn összegyalogoltam egy idős férfival, aki nagyon jó színben volt.
Egy koravén születésű volt, a saját szavaival élve, három hónap múlva lesz hetven éves.
Kalap a kezében, Monk-ing, kék vászonnadrág, jegygyűrű, Nokia N95.
Beszélgettünk, majd nevet cseréltünk, én Kovács Zsolt lettem ezentúl.
A telefonján ellenőriztem az unokáit, név szerint megvolt mind.
Ahogy bemutatkoztunk egymásnak, onnantól kezdve vallatni kezdett.
De én is őt ám.
Ő kakukkfűért jött, én nem.
Kérdezte, miért nincs családom, és hangosan magától, hogy miért nem zummol ez a szar!?
A telefonján akarta megmutatni nagyobb méretben a kisonokákat.
Mondta, hogy a kisonokákkal mennek majd a Béka mamához, ő a békási nagymama, mi más?
Meséltem a szemüveg-sztorimról, amire az volt a válasza, hogy biztos megtalálta valaki.
Tényleg?
Nem mondod?
Vagy mégsem?
Esetleg mégis inkább az előző?
De az is lehet, hogy valaki direkt megtalálta, nem?
Ugyanolyan rejtély marad, mint az is, hogy 50 éve felett a nőknek miért narancssárga a haja?
Kiértem a főútra, és a hely érdekű prostituált éppen ebédelt az autójában, így bizony elszalasztott egy kuncsaft.
A mezőn átvágtattam, mint az ott lakó lovak, és kiértem nemsokára Csillaghegyre.
Felszálltam a Hévre, ahol is egy hegedűs, nem éppen virtuóz, Vivaldit játszott, hamisan.
Elmentem a Batthyány-térig, és sétáltam még a belvárosban egy kicsit, innentől lehetne sétanapló is.
A zárszó legyen egy vicces rész, a Zsidró fodrászüzlete előtt haladtam el, az Andrássy úton,
Egy férfi odament a kint álló nőhöz, aki első ránézésre fodrász volt, és azt mondta neki:”Hozzád jöttem, vágod?”
Budapest, 2011. május 30.
