Túranapló nyolcka
Hajnali ötkor keltem, szerettem volna ismét egy jót túrázni, ezúttal is ázás nélkül.
Kicsit visszaaludtam, mert az én alvásigényem is csak még öt perc, de másodszorra már fél hétkor keltem fel. Rendbe raktam magam, megetettem a más kutyáját, és elindultam a buszmegállomáshoz. Itt elfogyasztottam a B-kávémat, mert nem akaródzott jönnie a busznak.
A változatosság kedvéért nem ment el előttem a busz, mivel várnom kellett rá 22 percet.
Irtózatosan lassan, de bizonytalanul eljutottam végre Békásmegyerre.
Körmönfont léptekkel mentem Csillaghegy irányába, szokás szerint.
A McDonald’s előtt-hol máshol?!- majdnem elütött egy Globetrotter-Schwarzmüller imitátor nehézgépjármű, oldalán Flott-trans felirat virított.
Miután majdnem palacsintává lapított, így mondhatjuk-e azt, hogy ez a cég flottul működik?
Gyalogoltam tovább, és egy oszlopon ezt a hirdetést találtam: „Cirkusz Békásmegyeren! Először, a szokott helyen.”
Hát nem aranyos?
Felmentem a szokásos lejtőn, és jobbra kanyarodtam, majd balra, és ismét jobbra.
Jegyezzék meg, mert kikérdezem!
Elhaladtam ismét Édrien háza előtt, most is sok macska kushadt a kapu előtt.
A címe azért ez a címnek, mert viszonylag rövid túra volt, vissza kellett jönnöm a VÁROSBA, ugyanis rengeteg dolgom volt még a túrán kívül is.
A jól ismert piros jelzésen haladtam, és úgy terveztem a mai napot, hogy barlangokat fogok látogatni, és sziklákat mászok majd, leigázva az erdő összes lakóját.
Kiértem a lovakkal teli mezőhöz, és megjelent egy módos, de modortalan gazda, az arcára
pillantva rájöttem, hogy orrgazda, és biztosan szeretne rosszban sántikálni.
Azonnal módosítani akart engem, hogy mit keresek itt, és azt feleltem, hogy ne aggódjon, nem eszem meg a lovak elől a füvet.
Fenyegetőzött az öl/dmegebjeivel, hogy ígyúgyamúgy lehet majd.
Én mondjuk, örültem volna, ha láthatom, ahogy elszalad vele az egyik ló.
Ahogy annak is szintén örültem volna, ha derült égből villámcsapás kerül a fejébe.
Van egy szép mondat, ami az ilyen nagy „O”-val kezdődő ostobákra vonatkozik: „Egyszer az agyára mentem valakinek. Napokig mosták utána a vért a kocsiról.”
Egyébként ezen a férfin tisztán látszott, hogy gyerekkorában kiagyhatatlan ajánlattal keresték meg. Túlesve a napi barmok által megkörnyékezésen, más környék felé néztem. Elhaladtam a szemétdomb mellett, majd a villanypóznát is semmibe véve a kisebb lovarda felé haladtam, ahol is már egy kiscsikóval bővült az egyszemélyes lófuttató. Kíváncsi lennék, hogy kitől-mitől, amikor mint már említettem, egy tétel ló volt csak ott, eddig mindig, akárhányszor jöttem erre, és az is csődört mondott magára. Nem tudom, hogy fogyasztott-e előtte Dabot, de az biztos, hogy abrakot evett utána. Átmentem a főúton, és a kötelező reggeli szaroda felé siettem…volna. Valaki, amióta utoljára voltam itt, leszórta futóhomokkal, mocsárral, sárral az
egyébként is felhőkarcoló nagyságú köveket, és üröm volt szaladni felfelé, csakhogy ne magamra, vagy magam alá székeljek. Kicsit későn, de gugyoló Jézusnak öltöztem far-sang alkalmával, és ismét lefogytam két kilót.
Nehéz gyaloglás után elértem az elágazást, ami Pilisborosjenő, a Kevély és Üröm felé mutatott.
A Kevély felé indultam és a piros jelzésen haladva, lassan leértem a Pilisborosjenő név alatt elterülő faluba. Túrám során gyakran találkozom hülye, de néha rendes, segítőkész emberekkel is. Ma sem volt másképp. Először egy autóját polírozó férfit szólítottam le, és meg, hogy merre visz az utam.
Akkora fogai voltak, amivel egy menyétet is ketté tudott volna harapni, munka közben.
Hevesen beszélgettünk, és megállapodtunk abban, hogy arra megyek, amerre akarok. Útravalóként azt tanácsoltam neki, amit Mijági mester a karate kidnek, amikor a Pro7-en néztem gyerekkoromban hajnalban, amikor már a családból mindenki aludt. „Políren und puccen!” Továbbhaladva egy dagadt nő jött velem szemben, neki nem kellett kosarat adnom, mert azzal sétált, megpakolva. Látszott rajta, hogy a Békehattest tagja, mert egy embernek túl sok lett volna az a tömeg, amit ő vonszolt magával.
Aznap megértettem a zsíros deszka kifejezés lényegét is, ugyanis ez a nő olyan volt.
Semmi melle, de lefelé szélesedett, mint a sz@ar. Megadtam a kellő tiszteletet az utca emberének, és folytattam utam.
Aznap is sokat gyalogoltam, ahhoz képest is, hogy előtt abba kellett hagynom a túrát, mert dolgom volt egy másik város, másik városrészében is aznap.
Amerre jártam, tiszta Garni-zóna idill volt, és mivel nem ültem le sokszor, a legnagyobb jóindulattal sem lehetett a mai napomat lezárni úgy, hogy ülőgarnitúra volt.
De hát a legszebb öröm, a kárüröm. Egy vidékiesen szólva tikmellű férfi aprított fát az egyik utcában, és örültem, hogy nem nekem kell tennem ezt. A férfinek kiváló ízlése volt a vádlik terén, mert megbámulta az enyémet, amiről tudni kell, hogy Szekerczés János Csaba vádlija nem szép, de gavallér. Megbűvölten nézte a vádlimat, amiről azt hitte, hogy valami ázsiai
izomköteg, talán a vád-lee-hangzás miatt. Sokan a Dzseki Csent is kínai kabát tolvajnak vélik…
Az utcáról kiderítettem, hogy Kevélyhegyinek hívják, mi másnak?!
Elhagyva a jómunkásembert, a sárga jelzésen haladtam tovább, és ilyen nevű közök jöttek egymás után: Sólyom köz, Fecske, Vércse, Kakukk, Sas, Harkály, Rigó…úgy döntöttem, én meg elhúzok, mint a vadlibák. A Bagoly-köznél! apartman kölcsönzésre buzdították a népet, de Ürömre gondoltak, csak ide tették ki a táblát, egyem a szívüket.
Egyébként 4000ft/fő/éj, ha valakit érdekel. Telefonszám nincs. Ugyanitt kerékpárkölcsönzés is megoldható. Bejutottam egy sorompóval lezárt bejutónál az erdőbe, és ismét a Kevély felé haladtam.
Bekapcsoltam a telefonomon a zenelejátszót, és Hernan Cattaneo, John Digweed, Dj.Sasha tette tönkre órákon keresztül a pilisi állatok és növények érzelemvilágát.
Képzeljék el, az egyik ösvényen haladtam, amikor tőlem olyan 5 méterre előbukkant egy nyúl, és nem ijedt meg a zenémtől, ami egyébként szerintem elég hangosan szólt, de amikor én közelebb értem hozzá, rám nézett, visszaugrott a bozótba, és eltűnt.
Jellemző, a hangos progresszív house sem annyira idegesítő, mint az én puha lépteim zaja.
Úgy néz ki, hogy az erdei élőlények még mindig nincsenek felkészülve az én zenei stílusomra…sem.
Pedig ez a track kifejezetten melankolikus, rapszodikus és romantikus, különben is, ha túrázok, az erdő lakóinak: kuss!
Mentem vagy futottam, csak a kedvemtől függött, de amikor elértem lóhalálában a Pentagongyanús helyre, észrevettem, hogy valahol elhagytam a napszemüvegemet.
Remek!
Háromszor mentem végig nagyon lassan azon az úton, le-fel-le, ahol úgy gondoltam, hogy elveszíthettem, nem lett meg Jézus erejével sem.
Úgy döntöttem, hogy akárhogy erősködnek a pilisborosjenőiek, nem vagyok hajlandó ezúttal elfogadni a díszpolgári címet. Egy olyan faluban, ahol egy POLGÁR, csak úgy, ukmukkfukk elhagyhatja a szemüvegét, nem szeretnék a díszpolgárok közé tartozni.
Ettem, ittam, és folytattam utamat a barlangok felé. Felfedeztem egy új betonbunkert a katonai telepen, és örömmel konstatáltam, hogy errefelé terem a Csabaíre vérfű, egy nagyon hangzatos nevű növény. Amennyi szotyolát lehetett csak, szétköpködtem, és a Papp Ferenc barlang után a Maczkó-barlang felé indultam.
Elhatároztam, hogy azért mert elhagytam a napszemüvegemet, nem fogok elkámpicsorodni, akármit is jelent ez a szó.
Sikerült megdöntenem az egy térdre jutó csaláncsípési rekordot aznap, mert csak a bal térdemet kellett hangyasavval kezelni, legalábbis az erdő így gondolta.
Sajnos már visszafelé kellett indulnom, de így is sok szép látnivalót találtam.
Ezúttal John Digweed nem éppen lassú zenéjére futottam hátizsákkal, amikor egy őzet pillantottam meg, tőlem olyan 10 méterre zabált épp két pofára.
Nagyon békés és szép példány volt.
Ő is észrevett, és nagyot szökellve elillant.
Annyi időm sem volt, hogy megállapítsam, ő vajon a Róbert gida, esetleg Bambi vagy éppen a nagyon erős és férfias hangú Szikora Róbert egyik túlságosan sok fordulón át végül is sikerrel debütáló egyik gidája volt-e az a rőtvad.
Mit ad Isten, ahogy kapaszkodtam fel az egyik sziklán, megcsípte a jobbik vádlimat egy méh vagy darázs. Az érdekesebb része ennek a rövid csattanónak az, hogy nem dagadt meg, és nem fájt másnap.
A piros jelzésen visszaindultam, és kiértem az elágazáshoz, majd a lejtőn lementem a főútig.
Átmentem a kislovardához, és elértem a másik piros jelzéshez.
Bejutottam az erdőbe, találtam egy csörgedező forrást, le akartam menni hozzá, de akkorát estem, mint egy…valami.
Úgy döntöttem, hogy még egyszer már nem eshetek el, mert az hülyeség lenne.
Ahogy visszagondolok az őzre, őz a csodák csodájára, nagyon felemelő élmény volt, és örülök, hogy ilyen közel kerültem a Természethez.
Ezért a látványért bárkinek a szemüvegét hajlandó vagyok elhagyni.
Hiába volt viszonylag több kellemetlen élményem ma, több mint máskor, a véleményem az, hogy nincs rossz túra, csak béna túrázó.
A véleményem kettő pedig az, hogy rajtam kívül ez a mondat mindenkire érvényes.
Budapest, 2011. május 27.
