Elkényeztetett férfi
Zola mondta Cézanne-nak: „ A művészetben két ember lakozik, a költő és a munkás.
Költőnek születni kell, munkássá válni pedig képes az ember.”
Ha abból az alaphelyzetből indulunk ki, hogy Zola igazat mondott, akkor én igenis el vagyok kényeztetve a Sors által, mert költőnek születtem, de dolgoznom kell érte keményen, tehát mindkét sorsot élem, el vagyok kényeztetve, ha így jobban tetszik.
A költő születik, ezt már egy híres latin közmondás is bizonyítja, nem csak Émile nagyZola ily módon.
„ Poeta non fit, sed nascitur.” Vagyis a költő nem lesz, hanem születik.
Jó érzés valamire születni. Valakinek.
Nem kell készülni rá, elég beletörődni a sorsunkba, és fogcsikorgatva nevetni minden egyes újabb szenvedéseinken.
Gyerekkorom óta tudom, hogy költő vagyok.
Akár pénzről, akár lektűrről van szó.
Képzeljék! Egyszer 12 órát mosogattam egy étteremben, próbanap gyanánt.
Amikor végeztem, elmentem átöltözni, kijöttem, és azt mondta egy fiatalember, aki se nem kolléga, se nem munkatárs, mivel többet nem mentem oda dolgozni, hogy úgy nézek ki, mint egy költő.
Cigány létére elég szenzitív volt…
Még mindig jobb keményen dolgozva költővé változni, mint amit Edgar Degas óhajt/-ott, hogy egyszerre híres és ismeretlen lehessen.
Hat hónapra születtem, jóval előbb, mint vártak, de így legalább többet is élek feltehetőleg.
Három hónappal…
A mai napig türelmetlen és kényesen pontos vagyok, egyet is értek Freud doktorral abban, hogy a pontatlanság az elfojtott agresszivitás jele.
Van, aki csak így képes lázadni, mert ahhoz is gerinctelen, hogy szavakkal támadjon.
Olvastam egy Ingmar Bergman filmnovellát, a Szerelem szeretők nélkül-t, és nagyon jó példa arra, hogy mennyire mások vagyunk mi emberek, és mennyire más érzések dominálnak bennünk, feszítenek szét.
Az emberek többsége kiszolgáltatottnak, védtelennek, gyámoltalannak érzi magát, ha bennük vájkálnak.
Szóval a példa.
„ Ka: (ugyanabban a hangnemben) Most már jó?
Peter: Nézz rám!
Ka: (ránéz) Na?
Peter: Más férfiak nem szoktak kellemetlenebb dolgokat is kérni tőled?
Ka: Ez rosszabb.”
Nekem nagyon tetszik ez a dialógus, mert nagyon erős, realista ábrázolás a felnőttek világáról, és a nyers emberi kapcsolataikról.
Azért tettem ide ezt a kis párbeszédet, mert szerintem nagyon jól tükrözi az emberi gyarlóságot, aljasságot.
Könnyebben vetkőzünk le egy ismeretlen előtt, és bújunk ágyba egy vadidegennel, minthogy a férjünknek/feleségünknek a szemébe nézzünk, és úgy kérjünk, mondjunk valamit.
Én ebben a tekintetben is el vagyok kényeztetve.
Költő vagyok, nem kell szemtől-szemben közölnöm dolgokat.
Elég, ha leírom, és elolvassák. Úgy is megvan a szemkontaktus, ha értik mire gondolok…
Elvégre én is félek valamitől.
Hogy meg/ismert lehetek…
Budapest 2011-03-01
