Rólam, mint zseniről, akinek milyen rossz, hogy okosabb, és szebb, mint az átlagember.
Keresés
Friss topikok
kartunboj:
A szövegparódia ideillik
Beteg az agy
De nekem tök mindagy (2012.08.12. 23:02)Torzó
Renitens Szőrcsomó:
Midnight Katze, hogy az kockásfülű guminyúl olvassa esti mesédnek kedvenc kortárs irodalmárodat, B... (2011.07.19. 20:55)Nekrológ Szőr Pamacsnak!
Renitens Szőrcsomó:
Orbitálisan lovagias kifejezésmód. Bár befeketíti a szerzőről alkotott hófehér képet. Kivágta a ma... (2011.07.19. 20:54)Szőr Pamacsnak!
shutika:
Fáj a hasam. Egyhuzamban nem szabad ennyit olvasni Szekerczéstől. Főleg nem Jécsétől. (2011.05.01. 19:08)Túranapló 7.
shutika:
Nekem csak egy véleményem van:
Túl kedves voltál az emberekkel, és nem volt elég sértő jelző. (2011.05.01. 19:07)Túranapló 6.
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egyedülállóak Sőt, ezt a szó szoros értelmében is állíthatjuk róluk.
Vannak olyan dolgok, amik az asztrológián belül törvénynek számítanak, mint például az, hogy a Vízöntők renitensek.
Az extrapszichológia óvatosabban fogalmaz, de szintén vizsgálja ezt a jelzőt a Vízöntőkre nézve.
Miért gondolunk úgy rájuk, mint egy kibírhatatlan egyénre?
Olyan leegyszerűsített tény ez, mint, hogy ha lánc van a nyakunkban, és megijedünk, akkor
automatikusan odakapunk, mintha feszület lenne.
Vannak jóval ostobább tevékenységek, mint a Vízöntők sebességének megmagyarázása, vagy meg nem értettsége.
Nem firtatni kell, hanem a zsenijüket felhasználva előre és jóval előre nézni, az emberiség szolgálatába állva segíteni a rászorulókat.
Az, aki fél a Vízöntőktől, ugyanolyan idióta, mint, aki mindennap megkérdezi a párjától, hogy szeretsz?
A három legértelmetlenebb tevékenység a világon:
- egy fémtárggyal enni, a szánkba venni, elmosni, és újra azzal enni.
- a tányérok alját elmosni.
- teát főzni, a keserű levet cukorral édesíteni, majd citrommal savanyúvá tenni.
Ha lehetőségünk volna, biztos „próbanapot” töltenék együtt azzal, akivel később összeköltözünk.
Az emberiség érdekébe kívánom, hogy ha alkalma lesz rá, akkor mindenképpen töltsön el egy-két napot a vízöntővel, akivel összeköltözni készül, és csak utána döntsön úgy, hogy összeköltözik-e vele vagy sem.
A Vízöntőkkel való együttélés komoly kihívás és egyúttal nehéz próbatétel is.
Olyan elhatározás ez, mint a hűség.
A hűség nem erény, hanem egy elhatározás.
Nincs hűséges ember, csak önmagához az mindenki.
Ezt a sebességet, amit ők diktálnak- a Vízöntők-, nehéz követni, de még nehezebb tolerálni.
Mintha ököllel integetnénk valakinek.
Csukott tenyérrel mutatván, hogy hiányzik.
Várnánk, ha jön, de jobban, ha megy.
Nehéz nekik, de minden jó tett elveszi méltó büntetését.
Gyorsak, intelligensek, de magányra vannak ítélve.
Nincs gond velük, mert az Ördög mindig segít a magáénak…
A Vízöntők, mint bolygó Hollandik cirkálnak az emberiség útvesztőiben mindig meg-megállva.
Finomodnak, alakulnak, de a renitensségük bármilyen korszakban nem tetszésre ad okot.
Formabontó alkotásaik, felfedezéseik időtállóak.
Lételemük a szabadság, és az abból fakadó teremtőerő.
A szabadság szüli a rendet, hiánya pedig a káoszt, és a társadalmon belüli anarchiát.
A Vízöntők egyedül élnek, de nem magányosak.
Mi is láthatunk felhőket, ha feltekintünk az égboltra, vannak olyan napok is, amikor az ég szürke, és sötét, nem látni a Napot sem, de ez nem azt jelenti, hogy a Nap eltűnt.
Csak pihen. Töltődik. Magányra vágyik.
Megújult erővel lép ismét színre, hogy szebben ragyogjon.
Minden Vízöntő életében szerepet kap az a lehetőség, hogy a „bohóc” legyen.
Ez a karmikus hozadékuk. Viccesek, eredetiek, és zseniális szórakoztatók.
Mint minden archetípusnak, nekik is van árnyoldaluk, a „véres kezű bohóc”, vagy a meg nem értett terrorista.
Ha nem kerül egy hullámhosszra a környezetével, sok baj származhat belőle.
A levegő illata nagyon érződik rajtuk.
Mohón habzsolják az életet, és ugyanilyen elánnal vetítik a többi élőlény felé az élet értelmére utaló felhívásukat.
Sajnos, ha nincs találkozási pont a Vízöntők és a szubkultúrájuk között, akkor egyfajta poe-i hangulatot idéződhet elő.
Az ő bohóca ugyanis a királyt és az egész udvarát élve égette el.
Drasztikus befejezése egy kis nézeteltérésnek.
A poe-i siralmas világ nagyon autentikus olyan háttér megalkotásához, ahol a Vízöntők keresik a magányosság ösvényén a kapcsolatot az emberiséggel.
Nekik nincs információdekódoló pálcájuk, mint Hermésznek, de lassan és gyorsan-embertől függően- felvetetik a tempót a társadalmukkal. Graham Greene írja a Testvérek című novellájában: „mindenünk, amink van, éppen annyira a magáé is, mint amennyire a miénk.”
Szép gondolat. A Vízöntők habitusa és gondolati szárnyalásai, különc véleményei ugyanúgy a Bakoké, mint az Oroszlánoké is.
Mindenki összefügg mindenkivel. Életünk során minden stációban állást foglalunk, és meg kell állni a helyünket, akármit is tesz elénk a sors.
Vízöntőnek születni kihívás egy olyan küzdelemre, ahol csak a veszteségek számát lehet gyarapítani a kapcsolatok terén, de a tapasztalatok mennyiségét, és sikerét sem lehet elvitatni tőlük.
Sok könyvben írják róluk, hogy a legszociálisabb lények, de a „legtüskésebbek” is belőlük lesznek, ha folyamatosan lepattannak érzelmileg embertársaikról.
Társtalanul, de nem magányosan élnek, jelszavuk az igazság.
Nincs elvarratlan szál bennük, és ingerlékenységük példamutató lehetne a többi, inkább belenyugvó jegy számára.
Ahogy a jó borhoz is idő kell, amíg az ember hozzászokik, úgy hozzájuk idomulni kell, különben vége lesz az emberi kapcsolatnak velük, még mielőtt elkezdődhetne.
Mágikus életük, illetve pontosabban életük mágikus mivolta, irigylésre méltó, de persze senki sem cserélne helyet velük.
Szó volt korábban a számokról. A Vízöntők nem számolnak, velük már megtörtént.
Magukba nyugtázzák, hogy igen, ismét igazuk volt. A levegőnek is van illata.
Más, ha mozog, és megint más, ha áll. A Vízöntők illata olyan, mint amikor meggyújtunk egy gyufát, és az sercen egyet. Akkor száll fel egy jellegzetes illat.
Parázsló élet, ami könnyen bozóttűzbe csaphat át.
Csodás indigó színűk sok találgatásra ad/hat okot. Hiányoznak, ha nincsenek mellettünk, de idegesítenek, ha velünk vannak.
A levegő illata alaphelyzetben olyan, mint a léggömbből visszafelé szívott levegő. Markáns, néhol túl erős és megerőltető, ha sokat lélegzünk belőle.
Az állaga pedig az acetonéhoz hasonlít, a kezünkön érezzük a mentális jelenlétét, a fizikai illatát, de a fizikai létét azonban nem.
A levegővel való egyedülés a Vízöntők privilégiuma. Sem az Ikrek, sem pedig a Mérlegek nem képesek így átjárni a levegőt. Ahogy a levegő sem őket.
Mondanivalójuk az emberiség számára egyértelmű és nagyon minimalista: mindenki egyért, egy mindenkiért!
Külső és belső forradalmak generálói ők, de a cél nemes, és arisztokratikus.
Elegáns, fennkölt, de nem túljátszó.
Shakespeare, ha igazán beavatott lett volna, minden színpadi szerepet velük játszat el, mert bámulatos varázslók.
Színesek, koravének és impulzív erejűek. Változatos életútjuk számos csalódást is produkál, de a felfedezések sokaságát tudják a hátuk mögött is egyúttal.
A mágusok, boszorkánymesterek megfelelői, a megmagyarázhatatlan jelenségek kordában tartói ők, a Vízöntők.
Ébredésüktől kezdve, amíg talpon vannak, folyamatos ingert biztosítanak a környezetük számára.
Belőlük születik a legkevesebb ember a világon, de nem csak emiatt érdekesek.
Le tudnak élni úgy egy életet, hogy mindenkit elszórakoztatnak, boldoggá tesznek, míg ők maguk egyedül, magányosan hunynak ki
Hatással tudnak lenni bárkire, rájuk azonban jóval nehezebb hatást gyakorolni.
Igazi barátjuk, szerelmük nincsen. Miért, kérdezhetnénk?!
Egyszerű oka van. A levegő miatt. A levegő, mint intellektuális közeg átjárja őket; de nem csak átjárja, hanem át is szitálja őket. Üressé, kicsit sivárrá teszi őket.
Mint a sivatagi homok, amit a szél szitál és repít magával a messzi távolba.
Család és barátok nélkül lehet élni, de önmagunk nélkül azonban nem. Ha nem tudjuk magunkat megvalósítani, megélni, akkor a destruktív énünk kerekedik felül rajtunk, és pusztító támadásba kezd a régi, megszokott dolgok ellen.
A Vízöntők reformerek, békés vagy anarchista módszerrel, de mindenképp változtatnak.
Nem tűrnek ellentmondást.
Cselekedeteik és gondolataik kiszámíthatatlanok, csapongók.
Nem kímélik magukat, és a környezetüket sem kesztyűs kézzel simogatják.
Lendületes, néha kegyetlen bánásmódúk a társaságukkal, csak a saját fájdalmukat és belső békétlenségüket hivatott igazolni.
Igazi hazafiak, a sötétség világítótornyai, olyanok, mint a hajnali fény a kukoricamezőn.
A germán mitológia ismer és számon tart hasonló tulajdonságú alakot, neve Werwolf.
Amíg a társaikat az ellenség rabul ejti, ő hátul marad, elbújik, és éjszaka támad.
Eltűnik és támad. Indulatosan elkapja ellenfeleit, ott jártáról csak a hóban hagyott lábnyomok tanúskodnak.
Vízöntőnek lenni nehéz és néha hálátlan feladat.
De az angyalok hallják a napfelkeltét, a Vízöntők pedig érzik a levegő illatát.
Ábel nevének „lélegzet” jelentése itt újra ereje teljében tündökölhet.
Ez a célom, ahogy mindig is ez volt: önmagamnak lenni.
Démonok
A haragvó természet predesztinálja a démonokat.
Sok kutatóval ellenben én úgy vélem, hogy rossz emberek nem léteznek, hanem helyettük vannak a démonok, és néha emberi külsőt-belsőt vesznek fel.
A démon egy koholmány, egy címke, hogy megszállva érezhesd magad.
Felmenthesd magad a tetted, a véleményed alól.
Megszálltak a démonok.
Nem. Te szálltad meg saját magad.
Mintha betoncsizma lenne a lábadon. Érzed még magadat egy ideig, de hamarosan elhalnak az érzőidegeid.
A démon másik formája a kóma.
Az emberek hallanak közben, de nem tudnak reagálni semmire sem.
Ez a katatón állapot is egyfajta szabadságfeladás, tudatvesztés, agónia.
Többen választják ezt a fajta menekülési utat, mint az öngyilkosságot.
Mindig érdekeltek, hogy miért vannak angyalkártyák, angyaljóslások, míg démonokkal foglalkozó könyvet vagy talizmánt csak okkult témánál lelhetünk fel.
Az emberiség még nem okkult belőle?:)
Az egység szimbóluma, a teljesség legjobban megjeleníthető matematikai ábrázolásmódja: a kör.
A kör olyan, mintha két darab „d” betűből állna.
Érdekes tény az is, hogy az egyik felével, tehát a „d” betűvel kezdődő szavak fejezik ki a magyar nyelvben az indulatot, haragot, vagy a nem kívánatos személyt, valamilyen elutasításra való dolgot.
A diablo pedig Ördögöt, és ennek ellensúlyozására is van „d” betűs szó, például a Dio, amely az Istent jelenti olaszul, vagy pedig a Divo, ami a díva, férfi megfelelője.
Kétségtelen tény azonban, hogy nem a pozitív jelentésű szavakra volt kihegyezve ez a kis kitérő.
Erény és hit
A démonok létezéséről már volt szó, kijelenthetjük tehát, hogy nem léteznek önmagukban.
Vannak azonban rajtuk kívül méltóságteljesebb erények is az emberekben, mint például a becsület, a hűség, a bátorság, az őszinteség.
Ezek egyenrangú, egyen értékű erények.
Arisztotelész a bátorságot mindegyik elé helyezte, mert ennek hiányában egyik sem lehet az ember.
Szerintem a hűség mérvadóbb. Magunkhoz hűnek maradni egy életen át, az igazi kihívás vagy inkább stílszerűen embert próbáló feladat.
Sok ember nyűgnek érzi magát az életet is.
Én szerencsés vagyok, mert visszakaptam az élettől, amit elvettem magamtól.
Arrogáns és szeszélyes vagyok.
De szerethető is, mint mindenki más.
Akkor miért ne szerethetném én is magamat?
Sokáig kerestem a szabadság definícióját, az egész életem alappillérét.
Egy étteremben dolgozok most 2009.09.18.-a van.
Burgonyát hámozok éppen, és ráérek magamon töprengeni.
Rájöttem, hogy Boldog vagyok.
Nincs állandóság, rendszeresség az életemben.
Tehát szabad vagyok.
Ha egy másik ember arcába nézünk, akkor észrevehetjük Istent. Mondta valamilyen okos ember.
Szerintem az ember egy csoda. Albert Einstein nyilatkozta, hogy:”meg akarom ismerni Isten gondolatait, a többi már csak részletkérdés.”
Én ismerem a gondolatait, csak az érzéseit nem.
Azok jobban érdekelnének.
Mit érezhet a teremtő, az alkotó?
Vajon a Nap szemébe ki süt?
Tudják, honnan tudom, hogy mire gondol Isten?
Hát énrám, és magukra.
Minden élő és élettelen létező alkotására.
Az alkotó, az alkotására.
Isten jóra gondolt, megteremtette az embert, nekünk csak helyesen kell élnünk.
Tenni a dolgunkat.
Élni. Ilyen egyszerű. A lélek élni akar.
Műéletdíj
Szoktam nézni az Oscar-díj átadásokat.
Évekkel ezelőtt a Mom Parkban dolgoztam és éjjel/hajnalban közvetítette az RTL Klub.
Sidney Poitier kapta ez életműdíjat a színészi teljesítményéért.
Pár hónapja jutott eszembe, hogy miért nem kapnak a mellplasztikások, az átoperáltak, a nemüket megváltoztatók is egy szobrot, mondjuk gyurmából, hogy bármikor át lehessen alakítani azzá, amit szeretnének.
Lehetne a neve: műéletdíj.
Szekerczés
Egyszer azt mondták nekem: „unom már, hogy mindig jónak kell lenni”.
Azt válaszoltam, én is magányos vagyok így zseniként.
Jót nevettünk, de kettőnk közül ő komolyan ezt érezte, én pedig komolyan ezt gondoltam.
Amikor Feldmár András könyveit olvasom, mindig fellélegzek, hogy mások is rosszak, és ugyanolyan kívülállók, mint én.
Ha valaki utal egy könyvre, vagy csak egy versrészletet említ, én már azon kapom magam, hogy keresek, kutatok az információ magja után.
Ha számomra intelligens egy téma, vagy érdekes, akkor felpezsdül a vérem, legyen az akár film, zene, vagy könyv.
Amíg a fent említett beszélgetőtársam a saját jóságát, már-már báját bánja, addig én gratulálhatok magamnak ismét, hogy megszereztem potom 300 forintért Melville Moby Dick-jét.
Végül is nélkülem semmi vagyok.
Don Quijote
Cervantes hőséről mindig az őrültség jut eszembe.
Amikor először olvastam, és most is, felnőtt, tapasztalt férfiként.
Az őrültség lázadás a környezet ellen vagy menekülés előle?
A lázadás mindig egy dac legvégső formája. A biztonság elvesztése.
Tavaly elveszítettem a biztonságomat.
Győrbe költöztem egy lányhoz, akit még mindig szeretek. Játszótereken próbáltam aludni, sírtam az állásinterjúk előtt, télen a bőrkesztyűmön folytak a könnyeim, miközben a liftben álltam.
Aztán rájöttem valamire. Soha többé nem akarok biztonságban lenni. Tegnap moziban voltam, egyedül, de előtte ittam egy-két vodkát. Tudják, hogy van ez!
Más volt így a film.
A vígjáték dráma, valóság, tény lett. Nem volt vicces és eufórikus. Valódi és fém ízű volt.
Sebzett vadként jöttem ki, de boldogan.
Elégedett voltam, mert nem voltam biztonságban. Ott, Győrben, összetörtek.
Mint egy porcelánelefánt a bababoltban.
Már nem lázadok, őrült vagyok.
Az őrület nyugtat meg abban, hogy jó úton haladok. Van bennem emberi még, ha más nem is, hát az, hogy kapcsolatban állok emberekkel.
Olyan, mintha kívülről nyalnám magamat.
Távolról…
Távolságtartó vagyok. Tartja a távolságot. Ééértem?!
Magammal gyengéd vagyok, ahogy egy leesett madárfészket emel fel az ember.
A szabadságom szüli a rendet bennem, míg körülöttem káosz van.
Apa
Apám temetése 2007.07.20.-án reggel 10 órakor történt. Szekerczés János Pál eltávozott.
Sima lefolyású volt, mint egy rendes szülés. Sima, mert nem ismertem, nem szerettem, nem hiányzik.
Sima, mint egy szállodai lepedő.
Nem szeretek apámról beszélni. Róla és a saját életemről ilyenkor a Nyomorultak musical „Álmodtam egy álmot” című dala jut eszembe.
„ Álmodtam én egy álmot rég…
mikor gyermek hittel éltem.
Álmodtam őt, ki értem él,
s hittem egy megbocsájtó Istent.
Nem féltem senkitől se még,
csak álmok voltak, dal és játék.
Fizetni nem volt még miért,
az élet bőkezű volt, s gyöngéd.
De jött a tigrisléptű éj,
sárga láng, egy éhes szempár.
Álmom karmok tépték szét,
lelkem gyalázatán.
Álmodom még, hogy visszatér
és úgy, mint rég, velem lesz mindig.
Hazug az álom, bármi szép.
Ő nem jön már, s hiánya pusztít!
Álmodtam én az életről,
hogy más lesz majd,
hogy lehet jobb is!
Hittem, mert voltak álmaim.
Az élet megölte…
most mind.”
Kénytelen vagyok hazudni róla, szebbet, jobbat mondani vagy éppen sokkal rosszabbat.
Mert nincs, hogy kiálljon magáért, és értem.
Félek, hogy ilyen leszek. Meghalok, mielőtt még szükség lenne rám.
Wittgenstein számára az őrültség azt jelentette, hogy az ember magányos, elszigetelt lesz és elhúzódva él, magára hagyva. Tehát lemond az életről.
Nem érik testét simogatások, sem pedig karcok. De nem tud nevetni sem, nincs kit megkönnyezzen.
Mint egy buborék.
Ezek az emberek gyávák. Egy dán mondás szerint a gyáva minden pillanatban meghal, a hős csak egyszer.
Melyik a jobb?
Harcolni a rendszer ellen egy életen át vagy lemondani róla és csak élni?
Don Quijote tudja a választ…
Gyűlölet
Észrevettem, hogy mielőtt valakit meggyűlölnék, előtte 1-2 perccel azonnal beüt a „crack”, és közömbössé válik a szituáció, sőt maga az ember is.
Eltüntettem magamból.
Nietzsche szerint szeretni kell a szerethetetlent.
Szerintem pedig szeretni azt, akit gyűlölhetnék. Kő=kenyér
Több ember szerint a gyűlölet megfertőz minket, és ellenséggé teszi embertársainkat.
Szerintem csak felnyitja a szemünket, és végre eltünteti a békét a szívünkből.
A gyűlölet félelem. Félek, hogy a másiknak igaza van. Tehát felettem áll, és kiszolgáltatottá válhatok őáltala.
A következő állomás a trauma. Érzékenyek leszünk bizonyos ingerekre és sebezhetőekké válunk.
Olyan, mintha egy fémdobozban élnénk, és valaki meggyújtaná alattunk.
Nem csak jómagam szeretek eltávolodni a konvencióktól, hanem tanult kollégám is, a nagy filozófus, Friedrich Nietzsche is.
Szerinte a biztonságra való törekvés mögött a gyávaság lapul. „Nem bízom a rendszerezőkben, és kerülöm őket. A rendszeresség utáni vágy az eredetiség hiánya.”
Dettó. Régóta foglalkoztat a zsidó kérdés. Miért kiválasztottak? Mert annak nevezik magukat. Hisznek benne. Jól van ez így. Össze kell tartani. A többieknek meg be kell tartani.
Tegnap elgondolkodtam, hogy az én életem miért nem egy koncentrációs tábor?!
Akkor legalább azt érezhetném, hogy megszökhetek belőle.
Megpróbálnám.
A McDonald’s-nél dolgoztam 1998 nyarán. Június 3-án léptem be, a főnökömet Schrancz Attilának hívták, majd később Siska Sándor váltotta.
SA-----SS
Hát nem isteni?
In dulci jubilo
Édes örömujjongással.
Volt egy lány, az életemben, akit még most is szeretek.
Csak miatta akartam jobb lenni.
Barbara
Paul Verlaine(1844-1896)
Barbarát idéző vers következik, címe: Paul Verlaine álma
„Álmodom egy nőről, akit nem ismerek, forró és különös, áldott nagy Látomás, Aki sohasem egy s aki sohase más, Aki engem megért, aki engem szeret.
Mert ő megért. Neki, óh jaj, csupán neki bús, áttetsző szívem többé már nem talány, sápadt homlokomnak verejték-patakán frissítve omolnak az ő szent könnyei.
Barna, szőke, vörös? Óh, nem tudom én, nem. A neve? Emlékszem: lágyan zendül, mélyen, Mint kedveseinké ott lenn, a sírba, lenn.
Nézése hallgatag szobrokénak mása, szava messziről jön, komoly, bús, fénytelen: mint elnémult drága szavak suhanása.
Ez a vers, az alkotás és a pusztítás egyszemélyes hírnöke.
Lenyűgöző látomása a fekete szerelemnek.
Codex Atlanticus
Mindenkinek szüksége lenne egy ilyen hegyikristály ládikóra, amiben a tudását, gondolatait, terveit őrizhetné.
Leonardo da Vincié a leghíresebb, de az enyém a legtitokzatosabb.
Bennem van, és marad is.
Sokáig. Bár az enyém inkább a Codex Gigas méretét, és tartalmát idézi. Igaz, hogy nem 160 szamár bőrét kellett megnyúzatni hozzá, de körülbelül ennyiszer mutattam én is más arcomat az embereknek, csakhogy békén hagyjanak. Mi ez, ha nem embernyúzás?!
Mi a közös bennünk? Semmi. Viszont nincs különbség köztünk…
Egy újabb jel: Jacopo de Barbari: Fra Luca Pacioli arcképe
Kovács-ügy újra nyitva…
Hamvas Béla
Régóta érdekel, hogy ki lehet Hamvas Béla mentora, akire olyan előszerettel hivatkozik!?
Létezik/létezett egyáltalán?
Hamvasnál olvastam ezt a kifejezést:”gyümölcsóra”
Tetszik.
Nekem is vannak kedvenc gyümölcseim. Főleg a déli gyümölcsöket szeretem; banán, ananász, narancs, citrom, lime, papaya, kivi, dinnye.
Ezeket szárított verzióban is.
Miért van az, hogy a gyümölccsel jól lehet lakni, a hússal pedig nem?
A ragadozók naponta többször vadásznak, míg a növényevők néha legelésznek.
Mi történne, ha egy napon megszületne az első vegetáriánus oroszlán?
Vége lenne az emberiségnek is.
Hamvas Béla már nem hamvas, beért, sőt, e világ számára túlérett.
Az ő gyümölcsórája most érkezett el…
Az érzelmek értelme
Jól érzem magam. Megnyugodtam.
Kung Fu-Ce szerint:”nem hivatást vállalni, hogy az ember ráérjen a fontos dolgokkal foglalkozni.”
Be is tartom.
Az ember csak magát tudja megváltoztatni, másokat nem. Ő a változásával hat másokra, és ők maguk is változnak/hatnak ezáltal.
Az érzelmeknek nincs helye a fejlődésben. Ez értelmi dolog. Felfogás és koncentrálás függvénye. Nincs érzelem, mert nem lehet keverni a citromot a csokoládéval.
Boldogtalanság lesz belőle.
Káröröm.
A szerelem egy illúzió. Hologram. Olyan bűbáj, amit Kirké alkalmazott Odüsszeusz és társai ellen.
Babona és hatalom.
Népmese.
Tehát nem létezik és csak hallomás útján terjed.
Embernyúzás
Most egy kényes téma: a sorozatgyilkosok.
Vajon hány ember lesi a másikat?
Ki kiről fantáziál?
Ki nem ölte már meg a főnökét gondolatban?
Ugye ezek csak gondolatok?
Legális és saját szuverén agyi tevékenységek. Akkor miért zavar valakit, valakiket, ha egyesek túllépnek a saját korlátaikon és fizikai síkre helyezik a szellemük produktumait?
Én felnézek rájuk. Mertek nagyok lenni, és lépni.
Kis nagy emberek.
Anya
Az anyám nem szeret engem, és én sem őt.
Valaki szeret engem, és az anyám is őt.
A két mondat szóösszetétele évről-évre változik.
Valakit szeretünk, és szeretjük egymást.
Hagy jegyezzem meg, ez briliáns megoldás volt a részemről.
Magyarság
A Csaba név determináló ereje miatt is, és természetesen egyéb-most meg nem nevezendő-okok miatt beszélnék a magyarokról és helyzetükről Európában.
Kezdünk fogyni és összecsúszni, mint a napon felejtett csoki mikulás.
Olyan népművelők, mint Grétsy László vagy Romhányi József példaértékű munkát végeztek.
Beszélnünk kell még Mézga Gézáról is.
Komolyra fordítva ez azt jelenti, hogy ami abban a sorozatban elhangzik, utalok itt a szópárbajokra, az a magyarok egyedülálló nyelvi bravúrjainak gyöngyszemei.
Ez a sorozat, egy máig hatalmas nyelv, a magyar nyelv ékessége, és büszkesége.
Az európai helyzetünk? Legelöl.
Van egy rész a Mézga családban, amikor jön egy robot, akit ők irányítanak. A történet szerint a távoli rokonuk, Köbüki újmagyarul beszél.
Például, ha le kell kellett állítani a robotot, akkor csak rá kell kiabálni, hogy:”ab hagy!”
Zseniális!
Ezekben a részekben a magyarság és az a kultúra, amit a magyarok Európának és a világnak adtak, fellelhető és tökéletesen nyomon követhető.
Ahogy az orosz irodalom nagyjai Gogol köpenyéből bújtak elő, úgy a Rém rendes család a Mézga család zabigyereke.
Démonok 2.
Már volt szó a démonokról, de most más aspektusból vizsgáljuk meg őket.
A hasznuk miatt.
A haszon egy materiális kulcsszó. Mi a hasznuk a démonoknak? Vagy inkább mihasznák? A démonok nem léteznek, mi hívjuk őket segítségül, ugyanúgy, mint az angyalokat.
Funkciójuk is megegyezik, az, hogy vigyázzanak ránk.
De amíg az angyalt, a saját magunk és a környezetünk épsége miatt keltjük életre, addig a démont a bennünk szunnyadó, fortyogó és lassan kitörni készülő destruktív énünk motiválására szerződtetjük.
Ő a mi pajzsunk. Megvéd bennünket, és nem leszünk céltáblája saját magunk gyengeségeinek.
A démon egy gép, mi kalibráljuk be, és mi olajozzuk, működtetjük.
A távirányítója is mi magunk vagyunk. A démon egy remekmű.
Jellemzői: - lételeme az én központúság, igazságosztó, nincsenek fizikai vagy szellemi síkon korlátai, fáradhatatlan, következetes, hűséges.
A démon nem spirituális jelenség, hanem pszichológiai definíció inkább.
Jelentése az, hogy megbélyegezve.
Egy olyan személy, akit megszállt a saját képzelete, és ennek a súlya ránehezedik.
Oldószere nem ismert. A démont csak az tudja elpusztítani, aki teremtette.
Mi magunk.
Szeretet
Állandóan azt hallani, hogy miért csak beszélünk a szeretetről, és miért nem gyakoroljuk?
Két okból. Egyik az, hogy nincs szeretet.
A másik az, hogy amit annak hiszünk, az nem szeretet, hanem gondoskodás, törődés, odafigyelés.
Olyan ez, mint a munka. Ha sokat és jól dolgozunk érte, akkor is csak fizetéslight-ot kapunk.
Ha ez így van, akkor meg minek erőlködni.
A szeretet egy nem megfogható és főleg nem elképzelhető dolog. Van vagy nincs, csak rajtunk múlik. Ne szabad erőltetni. Az agresszió is szeretet. Csak éppen hiányzó szeretet.
Nietzsche szerint:”a hősiesség az, amikor az ember megteremti a saját világát, és nem az, amikor a mások életén uralkodik.”
A hős békén hagy, jön, ha bajban vagy, a szeretet pedig bajban hagy, és nem hagy békén.
A hős hagy élni, a szeretet nem. Az elpusztít. Ha van, azért, ha pedig nincs, akkor azért.
Gyűlölet nélkül lehet élni, de szeretet nélkül viszont nem.
Ahhoz képest, hogy nincs is, érdekes, hogy nem tudunk élni nélküle.
A szereteten belül vannak olyan tartományok, mint a Pokol bugyrai.
Az első szint az empátia.
Együtt érezni is sokféleképpen lehet valakivel.
Átérezni és megérteni a szenvedéseit, vagy éppen örömét azonban már sokkal nehezebb.
Feldolgozni, értékelni és megélni vagy átélni meg egyenesen lehetetlen.
Az empátia után következik az elfogadás.
Itt leszögezném, hogy az a négy tartomány, amelyről szó lesz a későbbiekben, csak akkor létezik, ha a szeretet maga is létezik.
Az elfogadás már a buddhizmus témaköre felé orientálódik, de az egyetemes szeretet, vagy agapé szerves része, így nyugodtan elemezgethetjük itt is.
Láthatjuk, hogy a szeretet nevű államunk négy közigazgatási tartományra bontható szét, és most a másodiknál járunk.
Az elfogadás lényege az, hogy azonosulok a másik féllel, az érzései az enyémmel egy vonalba kerülnek, és amit megélek kvázi átélek, az ő érzéseinek elfogadása.
A másik fél érzelmi megélése az én fizikai szintemen zajlik, és így kerül összhangba bennem azzal, hogy ellentétes síkon tudom elfogadni az ő rezgéseit.
Az elfogadás magasabb kvalitást igényel érzelmileg, mint az empátia.
Jóval fejlettebb E.Q. igénye van, mint a első tartományba való belépéshez.
Az S.Q. igénye szintén nem elhanyagolható tény, szükséges rendelkeznie annak, aki fogadni kívánja a másik fél érzéseit kellő mennyiségű empátiával és egy másik fontos tényezővel, az pedig a tolerancia.
Az empátia és az elfogadás is megfelelő rezonanciaszint nélkül csak egy melegítésre váró táplálék lesz.
Az elfogadás után két olyan tartomány következik, amelyek az egóhoz közelítenek inkább.
Az első az eltűrés.
Finomabb megfogalmazása talán az elviselés lehetne, de még így is elég durva a jelentése.
Egyik parapszichológus ismerősöm mondta, hogy:”Isten egy vákuum.”
Én magam viszont Istent soha nem tudtam elképzelni, bárki lehet az, aki annak vallja magát.
Ő is csak egy placebo. A Világ is az. Minden az.
Az eltűrés fizikai szinten valósul meg. Itt van kapcsolat, közvetlen kapcsolat, a lélek és a test között.
Ezen a szinten jobban nyomon követhető az érzelemvilág kívül, mint belül.
A fizikai szinten való visszajelzés, amit eltűrés néven definiáltunk, jelentősebb és mérvadóbb az előző két szinten lévő visszacsatolásnál, mert nem csupán a lélek rejtelmeit igazolja vissza, hanem a testi tünetek is eléggé szembeötlőek.
Hány meg hány példa van arra, hogy a saját családtagjainknak mit nézünk el, vagy tűrünkel, aminek töredékét sem vagyunk képesek elnézni, vagy megbocsájtani egy ismeretlennek.
Mi ez, ha nem a szeretet egy magas szintű megnyilvánulási formája?
Az eltűrés nyomdokain haladva megjelenik egy újabb szint, a negyedik, amit megtűrés néven definiálhatunk.
Nagyon jó alkalom arra, hogy ismét elő vegyük a magyarságot.
A magyarok megtűrő-képessége ugyanis legendás. Amíg a szlovákok egy tutajon elférnek a más nemzetek iránt nyújtott segítségükkel és elfogadásukkal, addig a magyarok egy Queen Mary-n vigyoroghatnak a többi nemzet arcába.
A megtűrés hiába magasztos és spirituális értelemben véve erkölcsös jelentésű, az emberekben pejoratív értelme miatt- a szó akusztikus hatása az agyra- csak alantas tartalmat, és keserű szájízt indukál.
Pedig a legszebb szeretetforma a négy közül.
Engem volt már, aki megtűrt.
Ez a cselekedet, az egyént a saját szükségletei fölé helyezi és az önös érdekeket azonnal kioltja.
Nem kellemes és komfortos élmény egyik fél részéről sem, de ezoterikus oldalról vizsgálva kétségkívül hatalmas előrelépés az emberi kapcsolatok terén.
A megtűrés és az eltűrés különbsége és mélységbeli eltérése abban rejlik, hogy a megtűrés túlmutat magunkon, és saját magunkat kell eltűrni a másik féllel szemben, míg az eltűrésnél csak a másik fél szokásait kell elviselnünk, és a kettőnk reakcióit kell mérlegelnünk egy adott szituációban.
Összefoglalva a szeretet négy állomását, kijelenthetjük, hogy tartalmaz kettő igen erős és érzékeny szintet is, amire fokozottan ügyelnünk kell.
Empátia
Elfogadás
Eltűrés
Megtűrés
Az első kettő asztrális síkon, míg a második kettő fizikai síkon értelmezhető, és követhető nyomon.
Kaposvári Te Deum
Festő és színházvárosból származom.
Teljes mértékben belém ivódott e két művészeti ág. Szeretek olvasni, filmet nézni, zenét hallgatni, képzőművészeti alkotásokat nézni, elemezni.
Ha lehetne három kívánságom, azt kérném, hogy tudjak szépen rajzolni/festeni és szépen énekelni, a harmadik pedig az lenne, hogy törölje el az első kettőt, mert jó vagyok így, tudok szépeket mondani és írni.
Tabu
A tabu kategória nálam a vallási irányzat, a politikai nézet és a szexuális devianciák.
Csak ránk tartoznak.
A vallásról egészen kicsi koromban megvolt a véleményem. A vallás egy lélektani csapda. Mint a fogyókúra. Csak a célt látjuk, és bármi áron véghez kell vinnünk.
Ember tervez, Isten perverz.
Isten szerintem, ha létezik, akkor egy zsidó, akaratos és könyörtelen üzletember.
Amikor csak teheti, összedörzsöli a kezét, és várja a jutalékát.
Nietzsche is meghalt, Isten is megfog.
A politika nem könnyű dolog. Ha valamely nézet mellett letesszük a voksunkat, akkor már nincs visszaút. Olyan sem létezik, hogy ebből és abból is egy kicsit.
A szexuális játékok izgalmasabb téma ugyanakkor.
A szadizmus és a mazochizmus egyfajta határfeszegetés a dominancia és a szubdominancia között.
A szadizmus csakis a birtoklási vágyról szól. Semmilyen érzelem nincs benne, nem található meg a düh, a hatalom, de még a fájdalomérzet sem. Csak a birtoklás dominál.
Az uralkodási viszony azonnal felborul, ha a szubdomináns fél nem enged többet a fölérendelt egyénnek.
Kétségkívül a szadizmus egy egyik legsebezhetőbb és félreérthetőbb tevékenység, amit a fizikai oldalról közelítenek meg. Semmi köze hozzá, ez csak a szellemről szól.
Először is, ha a szadista, nevezzük így a továbbiakban, a domináns fél, akkor ő uralkodik és hatalmi kényszert alkalmaz szubdomináns partnerén, ami csak két dolgot jelenthet.
Elsősorban félelmet önmagától, hogy elveszítheti a domináns szerepet, ami önértékelési és bizonyítottan sok esetben identitászavart jelenthet. Másodsorban pedig egy olyan félelmet, ami a hatalom elvesztéséből adódóan kerítheti hatalmába a szadistát, ez pedig az a félsz, hogy ő is lehet egyszer áldozat.
Abban a percben, amikor a szubdomináns fél ráébred saját szerepére, fellázad és még az is előfordulhat, hogy vissza is vág neki. Az egyensúly megtörik, és a felek titulusai elkezdenek egyre jobban hasonló szintre kerülni. Közeledik egymáshoz a két szerep, középen megállnak, méregetik egymást, majd - egyik fél szempontjából – egy nagyon rossz dolog történik, a szerepcsere.
Azért rossz ez, mert amíg az uralkodó volt hatalmon, addig csak a félelem és az erőszak hajtotta őt, de a szerepcserével azonban megjelenik egy sokkal erősebb és félelmetesebb driver is, ez pedig a tesztoszteronnal teletűzdelt: bosszúvágy.
A szadizmusban benne van a mazochizmus is.
Retteg magától, és attól, hogy vége lehet…
Az eszközök változatosak, de az emberi agy viszont nem.
Itt nincs kreativitás, csak a fájdalom számít.
Csak az a lényeg, hogy erős és hangos legyen.
Ezt a fajta birtoklást megtalálhatjuk több másfajta tevékenységnél is.
A legbiztosabb módja az uralkodásnak a kannibalizmus.
Testestől-lelkestől magunkévá tesszük a kiszemelt felet, és eggyé olvadunk vele.
Korábbi munkámban már írtam, hogy Káin neve birtoklást jelent. A káinalizmus korántsem új keletű jelenség, és a már említett dominancián alapszik.
Nincsenek emlékeim arról, hogy mikor kerültem először kapcsolatba a pusztítással, rombolással.
Nálam a pusztítás nem destruktív és főleg nem a dekadens létforma megnyilvánulási formája, hanem maga a Teremtés kezdete.
Nigerion Almon írja a PusztításMisztériumai című munkájában, hogy a pusztítás, az elmúlás a világ részét képezi.
Nos, igen, a világ kezdete sem üresség volt, hanem el kellett törölni az előtte lévőt, le kellett csupaszítani a már meglévőt, a tovább fejlődni nem tudót, a maradit, az elavultat.
Sok ember kérdésére válasz ez az esszé, akik a teremtésmítoszokat és a világ keletkezését szeretnék végre egyenrangú félként kezelni, vagy a vallás alapfeltételeit próbálják meg magukban harmonikus egyensúlyba helyezni.
A teremtés nem egyenrangú a pusztítással.
Egyrészt, mert alkotni csak erőből, és ihletből lehet, míg pusztítani erőből, ihletből, jó szándékból, sőt szolidaritásból is.
Másik kritériuma az, hogy a sorrend a következő: teremtésnél- gondolat, ihlet, teremtés.
Pusztításnál- gondolat, ihlet, és most jön a lényeg, ahhoz, hogy teremtsünk egy újat, ami nem feltétlenül jobb, el kell pusztítanunk az előző alkotást, és ahhoz, hogy teremtsünk egy újat, el kell pusztítanunk a régit, ami nem feltétlenül rossz.
Olyan ez, mint a saját farkába harapó kígyó.
Minden mindennel összefügg, minden egy.
Miért érdekel a pusztítás? Mert teremteni, alkotni szeretnék.
Újat, erőset, szépet. Maradandót.
Mint minden alkotó, én is halhatatlan szeretnék lenni, de ehhez ihlet kell.
Észre kell vennünk, hogy nem két különböző irányról van szó (teremtés-pusztítás), hanem két azonos erejű energiáról.
A pusztítás ereje abban rejlik, hogy a teremtés elvét követi, és abból merít motivációs energiát. Nincs egyensúly, minden mindent formál, alakít, módosít.
A deviáns egyedek és nem fejlődőképes egyének elpusztítása maga az alkotói gyönyör.
Ezek a korcs, és gnómszerű lények a társadalmunk szemetei, söpredék lelkük csak visszahúzó erő a kollektív lélekfejlődés szempontjából.
Az ilyen típusú embereket nagyon könnyű észrevenni, mert a társadalmi normáik szerint is olyan foglalkozást választanak, ami szembetűnő minden éles eszű és szemű embernek.
Ők a politikusok, ügyvédek, közalkalmazottak.
Róluk ennyit. Vigyázzunk velük.
Ha pusztítunk, akkor alkotunk, tehát nem az egyensúlyra kell törekednünk, hanem arra, hogy minél rövidebb idő alatt a legtöbb dolgot el tudjuk pusztítani, és ebből kifolyólag a legtöbb dolgot megteremtsük.
A pusztítás nem elmúlást, és romlottságot jelent és képvisel, hanem előremutatást, és rendet.
Jelentése az, hogy előremutató irányt képvisel, a fejlődést szimbolizálja.
Nincs benne káosz, és hierarchikus gőg, csak magát katalizálja.
Öntörvényű, szabad akaratú és hihetetlenül erős.
A teremtéssel ellentétben csak a számára rosszat, elavultat tünteti el vagy formálja újra/újjá.
Pusztítani szükségszerűségből kell, nem pedig mohó szenvedélyből.
Próbáltam elkerülni a társadalommal szembeni összecsapást, de így csak még jobban kiélesíteném a helyzetet, tehát arra a belátásra jutottam, hogy küzdjünk meg.
Jól tudom, hogy egyikünk sem akar majd veszíteni, és a harc mindent eldönt majd.
Két dolgot kell tisztázni azonban még közvetlenül a végső találkozás előtt.
Az első az, hogy miért én állok elől, és miért nem a Világ.
Ennek ismét két oka van, egyrészt én hívtam ki a Világot, másrészt én vagyok, aki elégedetlen a munkájával.
Amióta megszületett a produktívmérlege, jócskán lefelé tendál.
A hozammutatói is évtizedek óta álló helyzetet mutatnak és a fejlődő tendenciára jottányi esély sincs.
Kénytelen voltam hát szembesíteni magával, és ha nem tud belátható időn belül javulást véghezvinni, akkor egy, az emberiség érdekében folytatott küzdelemben elpusztítom őt.
A másik tisztázandó ok az, hogy semelyikünk sem fog vértelenül nyerni.
Továbbá úgy fogalmaztam:”hogy egyikünk sem akar majd veszíteni”.
A kulcsszó, az akar.
Itt már egóról van szó, a nyerésről, a nietzsche-féle hatalom akarásáról és végső elszántságról.
Nem tudok olyan könyvet írni a háborúról, mint Clausewitz, de nem is szeretnék, mert én csak háborúzni szeretnék, és azt is csak egyszer, és csakis kizárólag a nyerés öröméért.
Amilyen művet hátrahagyok magam után, példaértékű és elgondolkodtató lesz.
Nem lehet senki sem pártatlan ebben az ütközetben.
Nincs mentség arra, amit eddig tett. Semmit sem nyújtott mindazokért a dolgokért, amit az emberiség tett a Világért.
Benépesítettük, óvtuk a bolygónkat, és kellőképp vigyáztunk rá.
